Botka László, Szeged polgármestere rövid tájékoztatást adott arról, hogy áll a kínai BYD autógyár építkezése a város szélén. A bejegyzésben arról is ír, hogy A vállalat új külső kapcsolatokért felelős globális vezetője, Szijjártó Péter felhívta telefonon.
„Szijjártó BYD globális vezetői megbízatásáról a sajtóból értesültem. A bejelentés után felhívott, és rövid, egyperces beszélgetésünkben arról tájékoztatott, hogy a cég nemzetközi kapcsolataiért fog felelni, semmi köze a magyarországi beruházásokhoz, de miután ott lesz a világcég legfelsőbb vezetésében, ha bármi kérdésünk, problémánk, javaslatunk lesz, keressük, és próbál segíteni” – írja Botka.
Forrás
Szijjártó Péter, aki alig három hónapja még Magyarország külügyminisztere volt, ezen a héten jelentette be, hogy a kínai autógyárnál fog dolgozni. Szijjártó már külügyminiszterként megalapozta kapcsolatát a kínai autógyártó céggel, 2025 májusában is ő jelentette be, hogy százmilliárd forint értékű beruházás keretében telepíti a cég Budapestre az európai vállalati és fejlesztési központját. Ebben a központban dolgozik majd a volt külügyminiszter a cég „külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetőjeként”.
A BYD százmilliárdos beruházásához az előző kormány húszmilliárd forintos támogatást tervezett biztosítani, ahogy akkor Szijjártó elmondta, „az új európai központban és fejlesztőközpontban összesen kétezer új munkahely jön létre. És ennek a kétezer munkahelynek a 90 százalékát felsőfokú végzettségű munkavállalók fogják betölteni, akik alapvetően mérnöki végzettséggel rendelkeznek”.












