Velkey György László szerda délutáni Facebook-posztjában azt írta, hogy Szijjártó Péter a BYD-hoz való szerződése után igyekezett leszögezni: új munkakörében kizárólag a multinacionális vállalat nemzetközi kapcsolataiért felel, és nem lesz köze a cég magyarországi beruházásaihoz. A Tisza Párt politikusa szerint ennek oka az lehet, hogy a volt miniszter nem akar itthon vendégmunkásokkal együtt dolgozni.
A bejegyzésben Velkey azt állítja, Szijjártó pontosan tudja, hogy a kínai autógyártó és alvállalkozói a szegedi beruházásnál szinte ugyanannyi harmadik országbeli munkavállaló számára kértek és kaptak csoportos munkavállalási engedélyt a magyar hatóságoktól, mint ahány – összesen több ezer – munkahelyet ígértek.
A politikus értékelése szerint ez azt jelenti, hogy az előző kormány nem magyar, hanem harmadik országbeli munkavállalókkal tervezte feltölteni az álláshelyeket, ami szembemegy a volt miniszterelnök korábbi kijelentéseivel, miszerint sosem hívtak Magyarországra vendégmunkásokat. Hozzátette: az eddigi kormányzati átvilágítások alapján ez az ígéret is megdőlt.
A politikus kitért arra is, hogy a kormány részéről Szijjártó tárgyalta le és írta alá a beruházási szerződést a vállalattal. A poszt szerint minisztériumi dokumentumok bizonyítják, hogy a tárgyalások során a volt tárcavezető maga szorgalmazta a nemzetgazdaságilag kiemelt státusz biztosítását, valamint a kínai munkavállalók vízumkérelmének gyorsított eljárását.














