Bombaként robbant a hír július 15-én: Szijjártó Péter lemond parlamenti mandátumáról és a BYD kínai vállalatcsoport külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetőjeként folytatja karrierjét. Az, hogy egy anyagilag is kecsegtető, presztízzsel járó vezetői pozíciót kínált a kínai BYD a politikusnak, olyan fejlemény, melyet maga Orbán Viktor is megsüvegelt: „A nyár csúcsigazolása a BYD-é. Hajrá, Péter!”.
Arról, hogy mennyit köszönhet a kínai technológiai óriás az egykori külgazdasági és külügyminiszternek, ebben a cikkünkben írtunk. Röviden: az összeg konzervatív becslések szerint is több tízmilliárd forintra tehető. Igaz, a támogatások túlnyomó többsége az állam által vállalt infrastruktúrafejlesztésekből áll, melyek a szegedi gyár körül valósulnak meg. Aláírt, hatályos támogatási szerződésből csupán egyet találtunk: ezt még 2025-ben kötötte a céggel a magyar állam, melynek keretében az új, 10,3 milliárdos értékben megvalósuló fóti járműtechnológiai alkatrészgyár létrehozását támogatták valamivel több, mint 1 milliárd forint értékben. Bár 2018-ban a komáromi ipari parkban termelő elektromos buszgyár részére is megítélt a kormány 925,4 millió forint támogatást – ennek feltételei között 150 új munkahely teremtése is szerepelt – a vállalat a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség tájékoztatása szerint végül elállt a támogatási szerződéstől.









