Mára nem szerepel a felcsúti Puskás Akadémia támogatói között Szíjj László cége, a Duna Aszfalt – szúrta ki a 444. A lap megkeresésére reagálva a társaság közölte, hogy a támogatások éves felülvizsgálatakor döntöttek annak megszüntetése mellett, minden támogatást egyedileg mérlegelnek.

Azt írták:

Társaságunk szponzorációs portfólióját és támogatási prioritásait rendszeresen éves szinten felülvizsgálja. Ennek keretében döntöttünk úgy, hogy a Puskás Akadémia támogatását jelenleg nem folytatjuk.

Igaz, Orbán Viktor kedvenc klubja így is a legtöbb támogatóval bíró focicsapat az NB I.-ben, noha a legtöbb szponzor Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég.

Ugyanakkor érdekes, hogy a Duna Aszfalt mint az egyik legnagyobb hazai építőipari cég a korábbi években az állami közbeszerzések egyik legnagyobb nyertese a Fidesz-kormány bukása után szünteti meg a támogatását.