A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón mondta el Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, hogy a minisztériumi átvizsgálás során rengeteg érdekes dologra bukkannak, egy esetben pedig felmerült a gyanú, hogy a történtek bűncselekménnyel érhetnek fel. Ezért feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen az iskolai adminisztrációs (KRÉTA), a felsőoktatási tanulmányi (Neptun), valamint a kormányzati iratkezelő rendszerek (Poszeidon) beszerzéseivel kapcsolatban.
A kormányzati tájékoztatás szerint az adatok átvizsgálása alapján 2019 és 2026 között több mint 100 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket ezen a téren, jelentős részüket érdemi verseny nélkül, egyetlen cégcsoporthoz köthetően.
Az ügy főszereplőit Tanács Zoltán nem nevezte meg, Magyar Péter viszont megtette helyette: Fauszt Zoltánról és Palkovics Lászlóról van szó.
Régi barátok és bizalmasok
Palkovics László a szóban forgó időszakban több pozíciót is betöltött, 2019 és 2022 között miniszter volt, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezette, majd 2022-ben rövid ideig technológiai és ipari miniszter, míg 2022 végétől egyetemi és védelmi ipari vezetői szerepekbe került át.










