Hivatali visszaélés miatt nyomozást indított a BRFK a Neptun, a Kréta és a Poszeidon ügyében – írja a Telex. Tanács Zoltán tud-tech miniszter a múlt héten jelentette be, hogy feljelentést tettek az elektonikus oktatási rendszerek ügyében.
A kormányzati tájékoztatás szerint 2019 és 2026 között több mint 100 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket ezen a téren, jelentős részüket érdemi verseny nélkül, egyetlen cégcsoporthoz köthetően. Magyar Péter ehhez a kormányszóvivői tájékoztatón azt tette hozzá, hogy az érintett cégek mind Fauszt Zoltánhoz kötődnek, akit ő Palkovics László barátjának nevezett.
Fotó:
FERENC ISZA/AFP
Az Orbán-kormányokban több fontos tisztséget, többek között innovációs és technológiai miniszteri posztot betöltő Palkovics és Fauszt kapcsolata az egyetemi éveikből ered, 2000-től 2014-ig üzlettársak is voltak egy közös cégben.









