Szondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke, Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke és Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke és tulajdonosa – Fotó: Tőkés Hunor / TranstelexA magyar kormány egyelőre nem árulta el, milyen jövőt szán a határon túli futball támogatásának, de a Transtelex kérdésére először közölte a jelenlegi támogatási összegeket, és azt is megerősítette, hogy felülvizsgálják a programot. Tusványoson eközben a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda vezetői már arról beszéltek, hogyan készülnek arra az esetre, ha kevesebb pénz érkezik Magyarországról. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda az elmúlt négy évben több mint 20 milliárd forintnyi magyarországi forrást könyvelt el, ám ez a pénz nem átlátható, nyílt szakmai pályázatokon, hanem egyedi miniszteri döntéseken, a Bethlen Gábor Alapon és a Puskás Akadémia közbeiktatásával érkezett Erdélybe. Bár a klubvezetők most azt mondják, jöhetnek a pénzügyi ellenőrzések, azt is elismerik: a magyar adófizetői milliárdokból egy olyan infrastruktúra épült ki, amely magyar állami források nélkül sem a helyi piacból, sem a romániai önkormányzati vagy állami támogatásokból nem tartható fenn hosszú távon.Néhány nappal azután, hogy a ProSportnak adott interjújában arról beszélt, a magyarországi kormányváltás után bizonytalanná vált a romániai futballakadémiák finanszírozása, Diószegi László, a Sepsi OSK klubelnöke és tulajdonosa Tusványoson pontosította korábbi kijelentéseit. Azt mondta, nem azt állította, hogy megszületett a döntés a támogatások megszüntetéséről, hanem azt, hogy hónapok óta semmilyen információjuk nincs arról, folytatódik-e a rendszer, és ez késztette arra, hogy nyilvánosan is megszólaljon.A kérdés azért sem közömbös, mert az átláthatatlan magyarországi sporttámogatások évek óta közéleti viták tárgyát képezik. A Magyar Hang idén tavasszal a romániai pénzügyi beszámolók alapján azt írta, hogy a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda az elmúlt négy évben összesen több mint 50 millió euró, vagyis közel 20 milliárd forint magyarországi támogatást könyvelt el. Csak 2025-ben az FK Csíkszereda 8,1 millió euró, a Sepsi OSK pedig 4,2 millió euró budapesti forrást tüntetett fel beszámolójában. A támogatások ugyanakkor nem elsősorban az összegek miatt váltottak ki vitát, hanem azért, mert a teljes finanszírozási rendszer átláthatóságát több oknyomozó anyag is megkérdőjelezte.A magyar állami pénzek a Bethlen Gábor Alapon és más csatornákon keresztül érkeztek a határon túli futballakadémiákhoz, miközben a támogatási döntések háttere, a kiválasztás szempontjai és a pénzek teljes útja nem volt nyilvánosan követhető. A támogatások döntő része nem nyílt, szakmai pályázatokon ment keresztül. A Bethlen Gábor Alapon (BGA) és a minisztériumokon átcsatornázott tízmilliárdok egyedi kérelem alapján, miniszteri meg határozati döntésekkel folytak ki. Több oknyomozó portál bemutatta, hogy a határon túli stadionépítéseknél és infrastruktúra-fejlesztéseknél gyakran ugyanazok a magyarországi vagy NER-közeli építőipari cégek, alvállalkozók bukkantak fel kivitelezőként, akik jól kaszáltak ezeken a megbízásokon. Így a határon túlra utalt milliárdok egy része szépen vissza is csorgott a rendszerbe.Két székelyföldi csapat a román futball élvonalában – és bajbanTusványos első napján, a Buzánszky Jenő Sportterasz beszélgetése eredetileg annak történelmi jelentőségéről szólt volna, hogy hosszú idő után egyszerre két székelyföldi klub, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda szerepel a román élvonalban. A magyarországi támogatások körüli bizonytalanság azonban teljesen más irányba vitte a beszélgetést: a két klub vezetője arról beszélt, hogyan próbálnak felkészülni arra az esetre, ha a következő időszakban jelentősen átalakulna a határon túli sportfinanszírozási rendszer.Mindketten azt mondták, hogy nem arról van szó, hogy a klubok holnap bezárnának – néhány évig takaréklángon még működni tudnának –, ugyanakkor szerintük egy élvonalbeli székelyföldi futballklub hosszú távon nem tartható fenn kizárólag helyi forrásokból. Az akadémiák támogatásának kiesése nemcsak az utánpótlást érintené, hanem közvetve a teljes klub költségvetését, így a felnőttcsapat működését is.Hogy kiderüljön, valóban napirenden van-e a támogatási rendszer átalakítása, a Transtelex megkereste a Tisza-kormányt is. A Belügyminisztérium Sportért Felelős Államtitkársága lapunknak küldött válaszában nem cáfolta Diószegi aggodalmait, ugyanakkor nem is erősítette meg, hogy megszűnnének a támogatások. Azt írták: az új sportirányítás felállásával párhuzamosan folyamatban van az összes eddigi támogatási program és szakmai kezdeményezés áttekintése, ennek részeként a határon túli labdarúgó-akadémiák finanszírozásának felülvizsgálata is. A döntések meghozatala után tájékoztatják a nyilvánosságot.Ez az első hivatalos kormányzati reakció azóta, hogy a Sepsi OSK elnöke nyilvánosan beszélni kezdett a támogatások jövőjével kapcsolatos bizonytalanságról.„Nem azt mondtam, hogy megszűnik a támogatás”Diószegi László szerint korábbi nyilatkozatát sokan félreértették. Tusványoson hangsúlyozta: nem azt állította, hogy az új magyar kormány már döntött a határon túli futballakadémiák támogatásának megszüntetéséről, és azt sem kifogásolta, hogy a Tisza-kormány nem kereste meg. A problémát szerinte éppen az jelenti, hogy hónapok óta semmilyen információjuk nincs arról, milyen finanszírozási rendszerre számíthatnak a következő időszakban.„Én egy picit elkeseredve mondtam ezt. Minden évben már május–júniusban tudtunk tárgyalni azokkal a magyarországi cégekkel és támogatókkal, akikkel reklámszerződéseink voltak. Az idén még a kapcsolatot sem sikerült felvenni velük” – fogalmazott.Hozzátette: nem várja el, hogy az új magyar kormány keresse meg a klubot, ugyanakkor eddig semmilyen jelzés nem érkezett arról, hogy folytatódik-e az utánpótlás-nevelés és a stadionfenntartás magyarországi támogatása.„Nem azt akartam mondani, hogy az új magyar kormány engem nem keresett meg. Természetes, hogy nem nekik kell megkeresniük engem. Azt akartam mondani, hogy semmilyen hírünk nincs arról, lesz-e folytatása az utánpótlás-nevelésnek vagy a stadion fenntartásának. Mi sem kerestünk meg senkit. Egyszerűen bizonytalanság van” – tette hozzá a klub vezetője.Diószegi szerint éppen ezért döntött úgy, hogy még a tényleges pénzügyi nehézségek előtt nyilvánosan is beszél a problémáról. A célja szerinte nem a pánikkeltés volt, hanem az, hogy a klubnak legyen ideje új szponzorokat és befektetőket találni, mielőtt valóban veszélybe kerülne a működése. „Én azért hallattam a hangomat, hogy megelőzzük a bajt. Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy majd csak akkor kelljen megszólalni, amikor már lakatot kell tenni a klubra” – mondta.A Sepsi OSK elnöke ugyanakkor többször is hangsúlyozta: nem arról beszél, hogy a klub a közeljövőben megszűnne. „Nem arról van szó, hogy holnap lakatot teszek a kapura és hazamegyek. Addig, amíg erőm van, megyek tovább. De három vagy öt évre előre ma senki nem tudja megmondani, miből fog működni ez a klub, ha nem találunk új finanszírozási forrásokat.”A magyar kormány először közölt összegeket, de a jövőről továbbra sem beszélA Transtelex kérdéseire adott minisztériumi válasz nem oszlatta el a klubvezetők bizonytalanságát. A Belügyminisztérium Sportért Felelős Államtitkársága ugyan nem utalt arra, hogy megszüntetnék a határon túli labdarúgás támogatását, ugyanakkor arra sem vállalt garanciát, hogy a jelenlegi rendszer változatlan formában fennmarad.Válaszukban azt írták: az új sportirányítás felállásával párhuzamosan valamennyi korábbi támogatási programot és szakmai kezdeményezést áttekintenek, ennek részeként pedig a határon túli labdarúgó-akadémiák finanszírozását is felülvizsgálják. A döntések meghozatala után ígérnek tájékoztatást.A minisztérium ugyanakkor a Transtelex kérdésére első alkalommal a jelenlegi támogatási ciklus összegeit is közölte. A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány sportakadémiai TAO-programjából a 2025–2026-os idénybenaz FK Csíkszereda 699 937 000 forintot,a Sepsi OSK 494 millió forintot,a Partium Labdarúgó Akadémia 1 milliárd 722 millió 500 ezer 776 forintot,míg a marosvásárhelyi akadémia 238 millió forintot kapott.A minisztérium nemcsak konkrét összegeket közölt a jelenlegi támogatási ciklusról, hanem hivatalosan is megerősítette, hogy a programok felülvizsgálata folyamatban van.Diószegi László szerint „nem az a baj, hogy kevesebb pénz jön vagy több pénz jön, hanem hogy ma senki nem tudja, mi lesz holnap. Egy futballklubot nem lehet egyik évről a másikra tervezni” – fogalmazott.„Jöjjenek, nézzenek meg mindent”Diószegi László a beszélgetés során többször is visszatért arra, hogy szerinte a magyarországi támogatások felhasználásával kapcsolatban alaptalanok a politikai támadások. Azt mondta, a Sepsi OSK-nál jelenleg is folyamatos adatkérések és ellenőrzések zajlanak a támogatásokat kezelő szervezetek részéről.Könyvelőik pedig jelenleg is folyamatosan készítik össze a kért dokumentumokat, mert a Bethlen Gábor Alapkezelőtől és a MOL Új Európa Alapítványtól rendszeresen érkeznek újabb adatigénylések és elszámolási kérések. Elmondása szerint a pénzügyi munkatársaknak „szinte titanikus munkát” jelent határidőre összeállítani és elküldeni a kért iratokat.Diószegi azonban hangsúlyozta: ő semmilyen vizsgálattól nem tart. „Alig várom, hogy az új kormány elküldje az ellenőrző szerveket. Még egy Tusnád vizet se vett el senki. (...) Jöjjenek, nézzenek meg mindent. Az utolsó fillérig el tudunk számolni minden támogatással” – fogalmazott.Állítása szerint a támogatások felhasználását már a pályázatok benyújtásakor részletesen dokumentálni kellett, a pénzek pedig kizárólag előre meghatározott célokra voltak felhasználhatók. Minden kiadásról számlákkal, szerződésekkel és elszámolásokkal kellett számot adni, ezért – mint fogalmazott – „az utolsó fillérig” el tudnak számolni minden támogatással.A közönségből érkező kérdésre Diószegi azt is kijelentette, hogy szerinte téves az a kép, amely szerint a magyarországi támogatások szabadon elkölthető pénzek lettek volna. „Nem nálunk kell keresni a guruló forintokat” – mondta, hozzátéve, hogy állítása szerint minden támogatás a stadion fejlesztésére és az utánpótlás-nevelésre ment.Amiről viszont a klubtulajdonos nem beszélt az, hogy papíron minden lehet akár szabályos is, a A NER-es támogatási rendszerben az elszámolás ritkán bukik el azon, hogy hiányzik egy számla. A probléma a túlárazásokkal, a túlzó tiszteletdíjakkal, az indokolatlan infrastruktúra-fejlesztésekkel és az ésszerűtlen fenntartási költségekkel van, illetve a piacidegen működéssel. Amikor a székelyföldi klubvezetők most arról beszélnek, hogy egy 50 ezres város nem tud eltartani egy élvonalbeli klubot meg egy milliárdos stadiont, konkrétan beismerik, hogy a magyar állami pénzpumpa egy olyan fenntarthatatlan, mesterségesen felfújt lufit hozott létre, aminek a piaci alapon való működtetése most, a csapok elzárásával szinte lehetetlen feladat elé állítja őket.Diószegi ennek ellenére azt állítja, ingyen is átadná a klubotA beszélgetés egyik legerősebb kijelentése akkor hangzott el, amikor Szöllősi György, a beszélgetés moderátora és a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke arról kérdezte Diószegi Lászlót, hajlandó lenne-e átadni a Sepsi OSK-t egy olyan befektetőnek, aki hosszú távon garantálni tudná a klub működését. A klubelnök a beszélgetés során többször is a „családjaként” beszélt a Sepsiről, azt hangsúlyozva, hogy akkor is életben akarja tartani, ha ez személyesen komoly anyagi áldozatot követel tőle.„Nulla forint, nulla lej az értéke ennek a klubnak. Nekem az a legfontosabb, hogy ez a család tovább éljen. Ha jön valaki, aki leteszi a pénzt a bankba, biztosítja a következő öt-tíz év működését, bárkinek odaadom. Holnaptól ugyanúgy szurkolok a lelátóról” – mondta.A kijelentést ugyanakkor érdemes fenntartásokkal kezelni. Szondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke néhány perccel később arról beszélt, hogy az FK Csíkszereda a stadion és a játékosállomány nélkül is mintegy 20 millió eurót ér a felépített akadémia, az infrastruktúra és az ingatlanvagyon miatt. Diószegi szavai ezért aligha a klub tényleges értékére vonatkoztak, sokkal inkább azt próbálták érzékeltetni, hogy a tulajdonjognál fontosabbnak tartja a Sepsi OSK hosszú távú fennmaradását.Szerinte ugyanakkor egy negyven-ötvenezer lakosú város önerőből nem képes eltartani egy élvonalbeli futballklubot és annak akadémiáját, ezért továbbra is magánbefektetőket keresnek. „Az eurónak nincs nemzetisége. Jöjjön akár Dél-Amerikából, akár Ázsiából, akár Bulgáriából – csak jöjjön” – tette hozzá.Diószegi azt is elárulta, hogy a klubra idén először stadion utáni ingatlanadót vetettek ki. Elmondása szerint az eredeti összeg 550 ezer euró volt, amelyből a határidő előtti befizetés miatt 10 százalék kedvezményt kaptak, így végül mintegy félmillió eurót fizettek be.Tusványoson az is először hangzott el nyilvánosan, hogy a Sepsi OSK megállapodott Sepsiszentgyörgy önkormányzatával és Kovászna Megye Tanácsával egy összesen 200 ezer eurós támogatásról. A klubelnök szerint ennek kisebb részét még idén, a fennmaradó mintegy 90 százalékát 2027-ben hívják le. „Ötszázezer euró stadionadót fizetünk. A várostól körülbelül kétszázezer euró támogatást kapunk. Ebből is látszik, hogy egy ötvenezer lakosú város nem tud eltartani egy ilyen klubot” – mondta.Résztvevők Diószegi és Szondy beszélgetésén – Fotó: Tőkés Hunor / TranstelexHa nem jön Magyarországról, akkor Romániából az RMDSZ segítségével kaphatnak támogatást az akadémiákSzondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia igazgatója a pódiumon felvillantott egy alternatívát arra az esetre, ha Budapestről elapadnának a források: felidézte, hogy Romániában már létezik egy kormányhatározat, amely évente egymillió eurós támogatást biztosítana az ország legelőkelőbb helyén rangsorolt labdarúgó-akadémiáinak. A Román Labdarúgó-szövetséggel közösen kidolgozott programból a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi utánpótlás-nevelő is részesülne, ám a modell a román kormány bukása miatt egyelőre papíron maradt. Szondy ezzel azt akarta jelezni, hogy már megvan a romániai mentőöv, amelyet az RMDSZ politikai közreműködésével remélnek életbe léptetni.Ha azonban kicsit utánaszámolunk, a felvázolt romániai források nagyságrendje tulajdonképpen töredéke az eddig elégetett forrásoknak. Az emlegetett, klubonként legfeljebb egymillió eurós román állami keret – kiegészülve a Sepsiszentgyörgy városa által felajánlott mintegy 200 ezer eurós önkormányzati támogatással – lényegében csak csepp a tengerben ahhoz a költségvetéshez képest, amit az elmúlt években feléltek ezek a klubok és fociakadémiák. Csak 2025-ben az FK Csíkszereda 8,1 millió euró, a Sepsi OSK pedig 4,2 millió euró magyarországi támogatást tüntetett fel a beszámolójában. A romániai állami és önkormányzati források így a korábban megszokott budapesti pénzesőnek mindössze a töredékét tudnák pótolni, ami messze nem elegendő a magyar adófizetői milliárdokból felduzzasztott infrastruktúra és működési szint fenntartásához.