Az Index megkérdezte a Sportszervezetek Országos Szövetsége (SOSZ) nyilvántartásából összegyűjtött pontszámok alapján a 2024-es év legeredményesebb klubjainak vezetőit. A legjobbnak számító BVSC alelnöke, Tóth Sándor megerősítette, hogy a sajtóból értesültek arról, hogy a Ferencváros mennyivel nagyobb támogatást kapott.
Úgy fogalmazott, az érhető, hogy az FTC támogatása miért lehet nagyobb, de az már nem, hogy miért ennyivel.
„Az, hogy igazságtalan, nem igazságtalan, nem szeretnék ennél mélyebben belemenni és állást foglalni” – mondta.
A Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke, Gergely István szintén nem kívánt állást foglalni, szerinte sokkal fontosabb, hogy a jelenlegi működési modell fenntartható maradjon.
Ha abból a támogatási összegből, ami eddig volt a Budapesti Honvédnak, ki tudjuk hozni ezt az eredményt, az minket igazol. De kevesebb forrás ugyanakkor könnyen a szakmai eredmények visszaeséséhez vezethetne








