A közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán közölte, csütörtök óta több mint százezren töltötték ki a közlekedésbiztonsági kérdőívet, ami – mint korábban figyelmeztetett – még nem a KRESZ átalakításáról szól, arra majd később kell számítani. Vitézy Dávid és az általa vezetett tárca most arra kíváncsi, hogy mi az emberek véleménye az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó gyorshajtás elleni fellépésről, a visszaeső szabályszegők szankcionálásáról, az átlagsebesség-mérés bevezetéséről, valamint az elektromos rollerek szabályozásáról.A miniszter bejegyzésében arról is írt, hogy a visszajelzések alapján nemcsak a kérdőíven keresztül, hanem e-mailben is várjuk a további javaslatokat és észrevételeket, illetve kritikát fogalmazott meg az előző kormány felé is.Állítása szerint míg korábbi nemzeti konzultációk népszerűsítésére tízmilliárdokat szánt az Orbán-kormány, ők egyetlen adóforintot sem költöttek hirdetésekre. „És van még egy fontos különbség. Ez nem egy előre megírt válaszokat sugalló konzultáció, hanem egy valódi társadalmi párbeszéd. Nem irányított kérdéseket tettünk fel, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy az emberek mit gondolnak a közlekedésbiztonság legfontosabb kérdéseiről” – tette hozzá. https://hvg.hu/itthon/20260209_kozpenz-nemzeti-konzultacio-fidesz-propaganda-koltesA közlekedésbiztonsági kérdőívet a nyár végéig, szeptember elejéig lehet kitölteni a kormány honlapjánNyitókép: HVG / Cabrera Martin