Néma kiállást hirdetett Sulyok Tamás mellett hétfő este fél kilencre, a Parlament elé a Köztér nevű, közéleti beszélgetőműsorokat készítő YouTube-csatorna. A résztvevőket arra kérték, csendben morzsoljanak el egy imát Magyarország jogállamiságáért. A mécsesek pedig arra kellettek, hogy „egy kis fényt vigyenek a sötétségbe", amely szerintük elborította Magyarország kormányát.

Mindennek az apropója, hogy a parlament hétfő délután – a Fidesz képviselőinek távolmaradása mellett – elfogadta a 17. alaptörvény-módosítást, amely lehetővé tette a köztársasági elnök leváltását. A módosítás elleni tiltakozásul Gulyás Gergely lemondott a Fidesz parlamenti frakciójának vezetéséről. Több fideszes képviselő pedig arra biztatta híveit, hogy velük együtt gyújtsanak gyertyát a magyar demokráciáért.

Fotó:

Bankó Gábor/444

Fotó: