Miután április 12-én a Tisza Párt kétharmados többséget szerzett a parlamenti választáson, Magyar Péter már a győzelmi beszédében felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt további közjogi méltóságokat, akiket a Fidesz-kormány „bábjainak” nevezett, hogy távozzanak hivatalukból.

A győzelem másnapján Magyar arról beszélt, hogy a jövőben alkotmányos változtatásokkal korlátoznák a miniszterelnöki mandátumot, és ismét távozásra szólította fel Sulyok Tamást. Később a Tisza jelezte: jogállami eszközöket keresnek arra az esetre, ha az érintett közjogi méltóságok nem mondanak le.

A vita július elején fordult rá igazán a Sándor-palotára. Áder János volt köztársasági elnök a köztévé műsorában, egy Csuhaj Ildikónak adott interjúban alkotmányos puccsnak nevezte Sulyok Tamás tervezett eltávolítását, mire Magyar Péter miniszterelnök az Áder nevéhez köthető kekvával, a Kék Bolygó Alapítvánnyal, majd Áder állami villájával és a volt államfő közpénzes juttatásaival kezdte támadni őt. Áder válaszul bizonyítékokat, illetve bocsánatkérést követelt.

Az elmúlt napokban a vita tovább élesedett: Magyar Áder 720 négyzetméteres villájáról tett közzé videót, majd a volt államfő 2018-as amerikai útjának programját is nyilvánosságra hozta. Áder mindezeket hazugságnak nevezte, és azt üzente: