A fogak és a szájüreg egészségét befolyásolhatja, hogy az ember milyen ételeket eszik – a túl cukrosak, savasak például közismerten nem tesznek jót a fogaknak. Az étel azonban azután is hatással lehet erre, miután már elfogyasztotta az ember, az emésztés után a szervezetbe bekerülő anyagokon keresztül ugyanis további hatást fejthet ki.A King's College London kutatói a súlyos ínybetegségek (parodontitis) kezelésének módjait keresve alkalmazták nemrég ezt a tágabb perspektívát, olyan étkezési szokásokat vizsgálva, amelyek nemcsak a száj, de az egész szervezet egészségre hatással lehetnek.A kutatók munkájuk során a fókuszt a böjtölést utánzó étkezésre (fast-mimicking diet, FMD) összpontosították. Aki ezt követi, annak több napon át kell szigorú szabályok szerint figyelnie a kalóriabevitelére – írja a Science Alert. Azért éppen ezt vizsgálták, mert az olyan táplálkozási szokások, mint az FMD, csökkenthetik a gyulladást a szervezetben, az ínyproblémákat pedig épp a gyulladás okozza. https://hvg.hu/tudomany/20260527_bojtoles-kognitiv-funkciok-agy-mukodese-vizsgalat-tanulmanyA vizsgálathoz összesen 28 paradontitises beteget toboroztak a szakemberek. A csapat egyik fele 5 napon át tartotta az FMD-t, míg a többiek ugyanúgy ettek és ittak tovább, mint korábban. Az első csoportba tartozóknak két napig csupán 1100 kalóriát volt szabad fogyasztaniuk, míg a további három napban csak 750-et. A hatodik és hetedik napon az étrendjük visszatért a korábban megszokotthoz.A férfiaknak naponta nagyjából 2500 kalória bevitelére van szükségük, míg a nőknek 2000-re. Egy banán nagyjából 100 kalória.A két csoport tagjai a vizsgálat elején egy alapos fogtisztítási kezelést is kaptak, így az étkezés megváltoztatása nem az egyetlen kezelési módot jelentette.Az FMD-s időszak három hónapon át tartott, és háromszor ismétlődött meg (vagyis három hónap alatt összesen három hét volt ilyen), majd további három hónapon át tartott az utánkövetés. https://hvg.hu/tudomany/20260608_tiszta-etkezes-taplalkozas-egeszsegHat hónappal később arra derült fény, hogy az FMD-t tartók vérében, valamint az a fogak és az így közötti területről vett mintákban kevesebb a gyulladásos marker, mint a kontrollcsoport tagjainál. Kiderült az is, hogy ez nemcsak a szájüregre, de az egész szervezetre nézve kimutatható volt.Fontos hangsúlyozni, hogy az étkezés megváltoztatása nem gyógyította meg a paradontitist, ugyanakkor a gyulladás mértékének csökkenése már az efelé vezető utat jelenti.Az eredményeket a Journal of Clinical Periodontology című tudományos lapban közölték.A kutatók szerint több oka is lehet annak, hogy a böjtölés előnyös az ínybetegségben szenvedő betegek számára. Az egyik, hogy csökkenti az oxidatív stresszt a szervezetben, ami a gyulladás gyakori oka, és károsíthatja a sejteket és a DNS-t is. Emellett a magas kalóriatartalmú ételek és a finomított szénhidrátok – sütemények, kekszek – szintén gyulladást okozhatnak – így ezen ételek fogyasztásának korlátozása szintén csökkenti a szervezetben az oxidatív stresszt.A kutatók a jövőben nagyobb csoporttal is megvizsgálnák az étrend szájüregi gyulladásokra gyakorolt hatását.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.