Az 1960-as évek közepén a fővárosi szórakozóhelyeken feltűnt egy fiatal előadóművész, aki jellemzően hangszerutánzásokból és színészparódiákból álló műsorával szerzett magának bizonyos fokú népszerűséget. Már akkor is Hofi Géza néven lépett föl, holott nem ez volt az igazi neve.A tehetséges fiatalember ugyanis Hoffmann Géza néven látta meg a napvilágot Kőbányán, még a 30-as évek derekán, és az érettségi megszerzése után egyből jelentkezett is a színművészeti főiskolára, ahonnan viszont több alkalommal is kirostálták, az egyik történet szerint azért, mert nem ment neki a szavalás. Hoffmann Géza ezek után a porcelángyárban helyezkedett el munkásként, de nem adta fel a színészi ambíciókat, és a meló mellett járt Rózsahegyi Kálmán színi iskolájába, továbbá a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjának is tagja volt.A Magyar Rádió és a Magyar Televízió Null:nulla című 1970-es szilveszteri vetélkedőjénFortepan / Szalay ZoltánEttől ugyan nem került be a színművészetire, viszont egy ismerőse meggyőzte arról, hogy beszéljen Szendrő Józseffel, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatójával, aki híres volt arról, hogy szívesen ad szerződést ígéretesnek tűnő amatőröknek is. A sztori szerint Hoffmann a Fészek Klubban lépett oda Szendrő asztalához, ahol az igazgató éppen vacsorázott. „Na, mi van” – nézett fel Szendrő, mire Hoffmann belekezdett: „Tiszteletem, direktor úr, színész szeretnék lenni”. „Most? Vagy megvárja, amíg lenyelem” – kérdezett vissza Szendrő.Szendrő meglátta a tehetséget a fiatalemberben annak ellenére, hogy Hoffmann még szavalt is neki, Ady Góg és Magóg fia vagyok én című versét próbálta elmondani, ám amikor a színészaspiráns annál a résznél tartott, hogy „fülembe forró ólmot öntsetek”, Szendrő egyetértőleg elvágta a produkciót azzal, hogy „az enyémbe is”.Szendrő végül szerződtette Hoffmannt azzal a kikötéssel, hogy valamit kezdjen a nevével, és így lett belőle Hofi Géza, aki Debrecenben segédszínészként dolgozott pár évet, majd rájött, hogy nem ez az ő pályája. Kényelmetlenül érezte magát, amikor mások is voltak rajta kívül a színpadon, ez pedig elsősorban nem azért volt, mert többre tartotta volna magát a kollégáinál, sokkal inkább az alapvetően zárkózott természetéből fakadt.A színházban szerzett élményeiről később műsort is csinált, már 1971-ben, egykori kollégái jelenlétében. A publikum soraiban ott ült Szendrő József és mellette a pályáját szintén Debrecenben, szintén segédszínészként kezdő Latinovits Zoltán is (aki az alábbi felvételen igen jól mulat Hofi bennfentes tréfáin).Haknik és a felfedezésHofi azt követően kezdett haknizni a már fentebb említett műsorával, a hangszerutánzásokkal és a színészparódiákkal, hogy elhagyta a színházat. Ezt néhány éven át csinálta, kisebb színpadokon, kocsmákban, éttermekben lépett fel az addigra már védjegyévé vált Louis Armstrong-paródiájával, majd Marton Frigyes behívta 1968-ban a Rádióba egy szilveszteri kabaréba – onnantól datálható Hofi országos ismertsége.A most már harmincas éveiben járó humorista életében az igazi mérföldkő 1969-ben érkezett el, amikor Komlós János leszerződtette a Mikroszkóp Színpadhoz. Komlós jellegzetes figurája volt a Kádár-korszak sajátos politikai viszonyainak. Ő is benne volt abban a csapatban, akikre a kultúrába átmentett ÁVH-sokként szokás hivatkozni.