A pilótát Liu néven azonosították, aki „többször is kifejezte, hogy véget akar vetni az életének”.
A kínai hatóságok szerint „krónikus álmatlanságban és szorongásban” szenvedett az a pilóta, aki kisrepülőjével Peking legmagasabb felhőkarcolójának csapódott – írja a BBC.Múlt pénteken egy Aurora SA60L típusú kisrepülő csapódott a 109 emeletes Citic Towernek, a balesetben a pilóta meghalt, tizenhárman pedig megsérültek. A rendőrök már a helyszínen arra kötelezték a bámészkodókat, hogy töröljék mobiltelefonjaikról a balesetről készült fotóikat és videóikat, majd a kínai hatóságok napokon át hallgattak a történtekről. Az internetre mégis kikerült felvételeken az látszik, hogy törmelékdarabok és repülőgép-alkatrészek hullanak a kínai kommunista párt központjától, Csungnanhajtól mindössze néhány kilométerre található felhőkarcolóról.A kínai hatóságok szerint a pilóta – akit Liu néven azonosítottak – egy 66 éves, Pekingben élő férfi volt, aki elvált, egyedül élt és szabadúszóként dolgozott. Azt is közölték, hogy a férfi naplójában „többször is kifejezte, hogy véget akar vetni az életének”.Az átfogó vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy ez egy személyes okokból elkövetett, a közbiztonságot veszélyeztető eset volt– áll a nyilatkozatban.A hivatalos álláspont szerint a baleset délutánján Liu – aki 2024-ben szerzett magánpilóta-engedélyt – a Pinggu kerületi repülőtérről szállt fel, és kísérő-, valamint önálló repüléseket is végzett.„Egyedül végzett repülése során eltért a kijelölt területről, és megszakadt a kapcsolata a repülőtérrel, majd összeütközött a magas épülettel, és a helyszínen életét vesztette” – írták.











