Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Közel egy hetes hallgatás után megtörték a csendet a kínai hatóságok azzal kapcsolatban, miért csapódhatott egy repülőgép múlt pénteken Peking legmagasabb épületébe. A balesetben a pilóta meghalt, 13-an pedig megsérültek, közülük egy embert már hazaengedtek a kórházból.A csütörtökön kiadott közlemény szerint a gép pilótája – akit hivatalosan csak a vezetéknevén, Liu néven azonosítottak – „krónikus álmatlanságban és szorongásban” szenvedett, és tettét „személyes okokból” követte el, írja a BBC. A vizsgálat szerint a 66 éves Liu elvált, egyedül élt, naplójában pedig többször is öngyilkosságra utaló bejegyzések is szerepeltek.A hatóságok szerint Liunak érvényes sport- és magánpilóta-engedélye is volt. A baleset délutánján Liu a főváros Pingku kerületének egyik repülőteréről szállt fel, és kísérő-, valamint önálló repüléseket is végzett. „Egyedül végzett repülése során eltért a kijelölt területtől, és megszakadt a kapcsolata a repülőtérrel, majd összeütközött a felhőkarcolóval, és a helyszínen életét vesztette” – közölte a hatóság.A történtekkel kapcsolatban azért is indultak be a találgatások, mert a hatóságok sokáig – a legalapvetőbb információkon felül – semmilyen részletet nem közöltek, a balesetről megjelent fotókat és videókat pedig a kínai állami cenzúra rövid időn belül eltüntette. A város a világ egyik legszigorúbb légtérellenőrzésével rendelkezik.Az sem mellékes körülmény, hogy a 109 emeletes, 528 méter magas CITIC Tower az állami tulajdonban lévő CITIC Groupnak, Kína egyik legnagyobb pénzügyi és ipari konglomerátumának a központja, és mindössze néhány kilométerre van a Kínai Kommunista Párt központjától.