A szakértők szerint a távoli égitest segíthet megérteni, mi történik majd a Naprendszerrel a jövőben.

Bepillantott a Naprendszer lehetséges jövőjébe a James Webb űrteleszkóp. Az eszköz egy olyan bolygórendszert figyelt meg, amelynek központi csillaga több milliárd évvel ezelőtt vörös óriássá nőtt, majd levetette külső rétegeit, csupán a magját, vagyis egy fehér törpét hagyva maga után. Ennek a folyamatnak elméletileg minden közeli bolygót el kellett volna pusztítania, a csillagászok mégis azonosítottak egy Jupiter-méretű exobolygót, amely kevesebb mint 3 millió kilométerre kering a fehér törpe körül.

Hogy miként élhette túl csillaga pusztulását ez az égitest, igazi rejtély.

Megoldásához a James Webb űrtávcsövet hívták segítségül, amellyel alaposan megfigyelték a bolygót, amint elhalad csillaga előtt. Eredményeiket a Nature című tudományos folyóiratban közölték, és betekintést engednek abba, milyen sors várhat a Jupiterre a Nap halála után.

Hogyan élte túl csillaga halálát a bolygó?