Ha szerencsénk van, akár sarki fényt is láthatunk Magyarország egén a hétvégén – derül ki a Magyar Tudományos Akadémia közléséből. Az elmúlt napokban ugyanis több méretes kitörést is produkált a Nap, amelyek anyaga július 3-án és 5-én érheti el a Földet.
A NASA június 30-án adott hírt róla, hogy egy X-osztályú flert érzékeltek, amely a napkitörések legerősebb kategóriájának számít. Ezt követően csillagunk 10 további, gyengébb M-osztályú kitörést is produkált. Szakértői beszámolók szerint ezek hatására legalább öt napvihar indult el a Föld felé, amelyek közül három jó eséllyel kelthet sarki fényt.
A Spaceweather.com előrejelzése alapján G2-es, közepes erősségű geomágneses viharra lehet számítani a következő napokban, amely akár erős, G3-as viharrá is komolyodhat. Ha ez megtörténik, akkor a közepes földrajzi szélességeken, így Magyarország területén is láthatóvá válhat a sarki fény.
Geomágneses viharok akkor jönnek létre, amikor a napviharokban található töltött részecskék elérik a Föld mágneses mezejét. Ha ezek a részecskék behatolnak bolygónk felső légkörbe is, összeütköznek az ott található oxigén- és nitrogénrészecskékkel, amelyek ennek hatására különböző színű fényt bocsátanak ki. Így jön létre a sarki fény.






