Két sokáig emlékezetes meccsel indult a világbajnokság legutóbbi játéknapja – előbb Anglia jutott tovább a Kongói DK ellen közel hetven percnyi hátrány után fordítva, majd Belgium egy már-már elvesztett meccset hozott vissza a sírból Szenegál ellen. Aki a nap harmadik összecsapását is megnézte, vagy épp jó korán felkelt, hogy az Egyesült Államok és Bosznia-Hercegovina meccsével indítsa az európai hajnalt, az nem kapott ekkora drámát: az USA csapata egészen simán jutott be a legjobb 16 közé.A meccs elején az első néhány helyzet még az esélytelenebb bosnyákoké volt, de negyedóra után már egyértelmű lett az amerikai fölény. Azonban a 45. percig kellett várni, hogy megszerezze a vezetést az Egyesült Államok: Tillmann ugratta ki Balogunt három bosnyák védő között, a helyzet úgy lett még nagyobb, hogy egy becsúszó védőn még meg is pattant a labda, az amerikaiak addigi legjobb játékosa pedig nem hibázott. Nem sokkal később, még az első félidő hosszabbításában meglőhette volna a második gólját is, de az ötösről a felső kapufára lőtt.A 61. percben aztán – pontosabban a három perces VAR-ozás miatt a hivatalos statisztikákban ez már a 64. percnek látszik – ismét Balogun lett a főszereplő, csak épp ezúttal rossz értelemben: Muhameroviccsal küzdött egy labdáért, és rátaposott az ellenfele bokájára, amiért kiállították.Az amerikai csalódottság Folarin Balogun kiállításakorTayfun Coskun / AFPA bosnyákok emberelőnybe kerülve próbálták felpörgetni a játékot, de az amerikai csapat fegyelmezetten tudott védekezni. Sőt, a 82. percben megszerezték a második góljukat is: Tillman lőtt be egy szabadrúgást 18 méterről. Bosznia ez után vezetett még néhány veszélyesebb támadást, úgyhogy nem ült le a meccs, de nem igazán volt kérdés a végkimenetel, az amerikaiak hozták azt a játékot, amit stabil vezetés mellett emberhátrányban hozni kell, a bosnyákok pedig ugyan próbálkoztak, nem volt bennük egy olyan bravúr, mint amit a belgák véghezvittek pár órával korábban.Az amerikaiak győzelme azt jelenti, hogy a világbajnokság harmadik rendezője is továbbjutott a legjobb 16 közé, az USA pedig azóta nyert meg először egy meccset az egyenes kieséses körben, hogy 2002-ben kiejtette Mexikót – igaz, most elég volt a legjobb 32-ig eljutni, hogy már egyenes kiesésről legyen szó. Innentől nehezedik a sorsolás: a nyolc közé jutásért Belgiummal fognak játszani, annak a meccsnek a továbbjutója pedig majd a portugál-horvát-spanyol-osztrák négyesből kap egy ellenfelet.A legjobb 16-ba jutásértEgyesült Államok–Bosznia-Hercegovina 2–0 (1–0)Santa Clara. Vezette: Raphael Claus (brazil)gól: Balogun (45.), Tillman (82.)kiállítva: Balogun (64.)Egyesült Államok: Freese – Freeman, C. Richards, Ream, A. Robinson – Tillman, T. Adams – Dest (Berhalter, 87.), McKennie (G. Reyna, 90+5.), Pulisic (Pepi, 88.) – BalogunBosznia-Hercegovina: Vasilj – Katic (Memic, 75.), Radeljic, Muharemovic – Dedic, Gigovic (Bajraktarevic, 51.), Sunjic (Tahirovic, 51.), Kolasinac (Tabakovic, 75.) – Alajbegovic – Dzeko (Mahmic, 51.), Demirovic