Az üzletember a daganatos betegsége ellenére is igyekezett aktív maradni.

Hosszú betegség után életének 60. évében elhunyt Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezető igazgatója és cégvezetője – jelentette be a cég.

A közleményben azt írták:

Zoli az Eisbergnél lefektette az emberközpontú cégvezetés alapjait és küldetéstudatát, de nemcsak a cég életében hagyott maga után hatalmas nyomot, hanem a teljes magyar üzleti közösségben is. Életfelfogásával, mentori jelenlétével, Emberszemlélet című könyvével és az Önzetlenség Napja kezdeményezéssel örök inspirációt hagy maga után. Nehéz szavakba önteni, mit jelentett az embersége azoknak, akik ismerték, de emléke velünk marad. Zoli emlékét az Eisberg csapata, valamint minden volt kollégája örökre szívében őrzi.

„A rákbetegség nem illik az én karakteremhez!”