A főpolgármester szerint a rezsicsökkentés miatt elmaradt hálózatfejlesztések súlyos vízveszteséget okoznak, míg a budapesti főtájépítész arra figyelmeztetett: az agglomeráció terjeszkedése egyre nagyobb terhelést jelent a vízellátásnak.
Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy az aszály és a vízhiány ismét ráirányítja a figyelmet a vízgazdálkodás problémáira. A főpolgármester szerint a rossz állapotú vízhálózatok miatt évente több millió köbméter víz vész kárba, amit a Fidesz rezsipolitikájának következményeként értékel. Közölte, hogy Budapest vízellátása jelenleg stabil, a főváros pedig a vízhiánnyal küzdő környező települések ellátását is segíti.
Úgy véli, hogy a fővárosnak lehetőséget kellene kapnia a vízdíjak meghatározására, mert a 13 éve változatlan díjakból nem finanszírozható a hálózat felújítása. Megismételte egy korábbi nyilatkozatát, miszerint igazságosabb rendszerként ingyenes alapmennyiséget és a nagy fogyasztók (például medencetulajdonosok) többletterhelését javasolja.
Budapest szerencséje, hogy nagyobb lakosságszámra méretezték a rendszert
Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész szintén a vízhiánnyal kapcsolatban fogalmazott meg kritikákat. Szerinte a hőségben egyre jobban látszanak az agglomerációs terjeszkedés korlátai: miközben Budapest népessége csökken, a környező települések növekedése egyre nagyobb nyomást helyez a vízellátó rendszerekre.














