Szombaton lezárult a társadalmi egyeztetés a hétfőn benyújtott 17. Alaptörvény-módosításról, amely Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszűnése és a 70 év feletti alkotmánybírók nyugdíjazása mellett tartalmazza az országgyűlési képviselők mandátumának korlátozását is.

Márki-Zay Péter vasárnap reggel közölte, hogy még határidő előtt megküldték véleményüket a Mindenki Magyarországa Mozgalommal.

Meggyőződésünk, hogy egy valódi jogállamban nem a politikai szereplők körét és a választhatóságukat kell adminisztratív eszközökkel szűkíteni, hanem olyan átlátható és tisztességes feltételeket kell teremteni, amelyek között a választók szabadon dönthetnek arról, kiknek adnak bizalmat. Ezért nem támogatjuk a képviselők vagy polgármesterek választhatóságának olyan törvényi korlátozását, amely meghatározott számú ciklus után automatikusan kizárná őket a közvetlen megválaszthatóság lehetőségéből

– olvasható a hódmezővásárhelyi polgármester által Facebookon megosztott véleményben, amelyben hozzáteszik, hogy „a választók és a közösségek alapvető joga, hogy maguk dönthessék el, kit tartanak alkalmasnak a képviseletükre”.

Hangsúlyozzák, hogy ha egy település vagy választókerület lakói elégedettek a polgármester vagy képviselőjük munkájával, akkor joguk van őt újra és újra megválasztani. Szerintük a mostani, rendszerváltással felérő fordulat csak akkor hozhat tartós jólétet, szabadságot és biztonságot Magyarország polgárai számára, ha a hatalom hajlandó saját magával szemben is korlátokat állítani, ugyanakkor nem korlátozza állampolgárai számára a szabad választhatóság jogát.