Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben a Közlekedési Múzeumról szóló határozat, ami kimondja, hogy az intézmény nem költözik Debrecenbe, az épülete korábban kijelölt helyszínen, az egykori Északi Járműjavító területén, a Diesel-csarnok környékén épül meg.A határozat szerint a beruházás előkészítése lényegében már elkészült, de most újra át kell számolni, mennyibe kerülne a projekt, és milyen ütemben lehetne megvalósítani, és hogy mennyi pénzt lehet rá elkülöníteni. A kormány azt is kéri, hogy vizsgálják meg a közlekedési, autóipari és akkumulátor-ipari szereplők finanszírozási lehetőségeit.A határozatban az is szerepel, hogy a debreceni elhelyezés előkészítését le kell zárni, és meg kell nézni, hogy az erre elköltött pénzek és vállalások szabályosak voltak-e.A Közlekedési Múzeum sokáig a Városligetben működött, de a Liget-projekt keretében lebontották az épületét 2017-ben, és később átköltözött Kőbányára az Északi Járműjavítóba. Vitézy Dávid már korábban kijelentette, hogy a múzeum a korábbi kormány terveivel ellentétben nem költözik át Debrecenbe. Szerinte Lázár János „a megosztásra épülő politikai kultúrának a foglyául ejtette ezt a múzeumot”, és „a budapestiek és a vidékiek egymás ellen hangolásának, egy kulturális intézmény politikai célú kisajátításának lehettünk tanúi” az elmúlt években.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek