Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész szerint „az nem járja, hogy a bevétel nem a fővárosé, a feladat viszont igen”.

A fővárosi önkormányzat közgyűlése a nyár előtti utolsó ülésén három zöldfelületről is döntést hozott – közölte Facebook-oldalán Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész.Az egyikkel előkészítik a Margit-szigeten az egyik történeti park átalakítását és kezelését.A másik döntés következtében visszaadják a Szabadság teret üzemeltetésre a tulajdonos kerületnek. Bardóczi Sándor szerint erre azért volt szükség, mert a kerület sok rendezvényt szervezett a területre, de miközben a turizmusból származó bevételek Belváros-Lipótvároshoz kerültek, a fenntartási díjakat a budapesti önkormányzatnak kellett állnia. „Az nem járja, hogy a bevétel nem a fővárosé, a feladat viszont igen. S az sem tartható, hogy a kezelő főváros kérései ellenében történik olyan fokú túlhasználat, ami a park jó karbantartását nem teszi lehetővé” – fogalmazott Bardóczi Sándor.„A harmadik ügy Mocsárosé, ahol két gazdálkodóval sikerült eljutnunk a legális és a természetvédelmi kezelési tervnek, természetvédelmi előírásainknak megfelelő, jogilag is alátámasztott területhasználati szerződésekig” – írta a főtájépítész. https://hvg.hu/gazdasag/20260618_oktober-haladek-budapest-onkormanyzat-szolidaritasi-hozzajarulas-rendelet