„Volt, ahonnan sírva fordultam ki, hogy na, ide biztos nem szeretném az édesanyámat elhelyezni”
„Hogyha látogatóként úgy mész be egy idősotthonba, hogy amint belépsz a kapun, megcsap a benti levegő, és neked hánynod kell, az nem egy jó jel” – fogalmaz lapunknak Miklós, egyike azoknak a hozzátartozóknak, akiket az idősotthon-keresés procedúrájáról kérdeztünk. Hogy kell idősotthont keresni? Milyen típusú intézmények közül válogathatunk és mennyi várakozási időre kell számítani? Mennyibe kerül egy idősotthon és mire számíthatunk odabent? Édes öregem című cikksorozatunkban az időseket és hozzátartozóikat érintő kihívásokat, az intézményrendszereink működését és a terület krízisét vizsgáljuk szakértők, gondozók, intézményi dolgozók, családtagok és az érintettek megszólaltatásával. Ebben a részben az otthonkeresés folyamatát vettük végig az első internetes kereséstől egészen addig a pontig, amikor eldől: ott merjük-e hagyni szerettünket az adott intézményben.
Amikor Edina először mesélt lapunknak az idősotthon-kereséssel kapcsolatos élményeiről, éppen két teljes éve próbált megfelelő elhelyezést találni 75 éves, már részben sem önellátó édesanyja számára. Első beszélgetésünk után, idén tavasszal aztán sikerült beköltöztetnie őt egy olyan intézménybe, amit elfogadhatónak és megfizethetőnek ítélt, és amelynek várólistájára egyébként már másfél éve feliratkoztak. Édesanyja végül két hónapot töltött az egyébként borsos árú magánintézményben. Ezalatt az állapota jelentősen romlott, felfekvése és húgyúti fertőzése lett, kétszer szorult sürgősségi ellátásra. A család most ismét otthon ápolja.
