„Az nem idősgondozás, hogy odamegyek, megfürdetem, megetetem, aztán viszlát. Kell foglalkozni a lelkével is”
Hogy öregedő társadalomban élünk, az széles körben ismert tény. Hogy az idősgondozás legalább akkora krízisben van, mint a gyermekvédelem vagy az egészségügy, azzal viszont sokan túl későn szembesülnek: akkor, amikor ők maguk vagy idős hozzátartozóik már azonnali segítségre szorulnak. Pedig ezzel a területtel előbb-utóbb mindannyian találkozunk, érdemes rá felkészülni. Cikksorozatunkban épp ezért annak eredtünk nyomába, milyen lehetőségekkel és kihívásokkal szembesülnek időseink és hozzátartozóik, hogyan működnek intézményrendszereink és miért beszélhetünk krízisről. Szakértőkkel, gondozókkal, intézményi dolgozókkal, családtagokkal és magukkal az érintettekkel beszélgettünk; ebben az első részben a házigondozásról. Mit csinál pontosan egy háziápoló? Mikor van rá szükség? Mennyibe kerül? Miért szuperképesség, ha az ember bármilyen hülyeségről el tud beszélgetni, és milyen szaga van a halálnak?
„2016-ban kórházba kerültek a szüleim. Azt rögtön tudtuk, hogy ha majd kijönnek, segítségre lesz szükségük. Először anyukámnak kezdtem ápolót keresni, de ő soha többé nem jött ki a kórházból. Úgyhogy a gondozást, aminek szervezését addigra már elindítottam, végül apukám vette igénybe.
