Megszűnt a visszahívott dolgozók munkaviszonya, az elküldött emberek kevesebb mint fele, alig 1100 fő talált eddig új munkát – írja a Népszava.

Június közepén megszűnt annak a 63 főnek az állása az egykori Dunaferrnél, akiknek az volt a feladatuk, hogy a vasmű gyártási egységeit üzemeltessék a meleg- és a hideghengerműben, illetve a fémbevonó gyáregységekben.

Őket január elején még azért hívták vissza és bízták meg a munkával, hogy a cég iránt érdeklődő befektetőknek bemutassák, lényegében prezentálják a létesítmények működtethetőségét – mondta a lapnak Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Ezeket a dolgozókat határozott idejű munkaviszonnyal vették fel, és a szerződésüket kétszer már meghosszabbították, ez viszont most, a hónap közepén elmaradt.

Emiatt ismét ki kell jelenteni, hogy a gyár megint teljes egészében leállt, semmilyen termelő vagy működést mutató tevékenységet nem végez.