A Dunai Vasmű látképe Dunaújvárosban 2026. április 24-én – Vasvári Tamás / MTIÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!150 fős csoportos létszámleépítést jelentett be a Dunai Vasmű energiaellátását biztosító Isd Power Energiatermelő és Szolgáltató Kft. felszámolója – tájékoztatta a Telexet Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.Az intézkedés értelmében a cég jelenlegi, körülbelül 310 munkavállalójának fele veszíti majd el a munkáját.A csoportos létszámleépítést néhány héttel azután jelentették be, hogy június 15-én 70 dolgozónak járt le a szerződése a korábban a gyár egy részét üzemeltető Dunarolling Dunai Vasmű Kft.-nél. Velük az utolsó munkanapjaikban elszámoltak, majd kiléptették őket a cégtől.A szocializmusban az ország egyik legnagyobb üzemének számító Dunai Vasmű néhány évvel ezelőtt csődbe ment, miután az előző kormány közreműködésével olyan befektető vásárolta meg, aminek nem volt valódi célja a cég megmentése. Az üzem munkatársainak bérét egy ideig a magyar állam még fizette, tavaly nyáron azonban több ezer embert elbocsátottak.Az üzemből azonban nem küldtek el mindenkit, mert a felszámolók még reménykednek abban, hogy sikerül eladni annak legalább egy részét. Ennek megfelelően a gépeket és egyéb eszközöket megpróbálták legalább olyan állapotban tartani, hogy később még használhatóak legyenek.A vasművet korábban üzemeltető két cég közül a Dunarollingnak 2024 közepén még 2150 alkalmazottja volt, közülük azonban mintegy 2000 főt kirúgtak, így tavaly év végére már csak 150-en maradtak. Ők részben az áram- és nyomás alatt maradt gépekre felügyelnek, részben irodai munkát végeznek és őrzik az üzem területét.Magyar Zoltán elmondása szerint a cég idén januárban a korábban elbocsátott munkatársai közül 70 főt visszavett határozott idejű szerződéssel. Rájuk azért volt szükség, hogy a felszámolás alatt álló cég eszközei iránt érdeklődők legalább működés közben tudják megnézni ezeket a gépeket. A 70 fő szerződését többször meghosszabbították, az végül most június 15-én járt le. A Dunarolling mellett a vasmű területén működő másik nagyobb cég a Duna Furnice volt, amelyből szintén elküldtek már majdnem mindenkit. Ennek a cégnek most néhány tucat alkalmazottja van.A tömeges kirúgások egészen eddig elkerültek egy harmadik, a vasműhöz kapcsolódó céget. Ez az ISD Power Energiatermelő és Szolgáltató Kft., amely a másik két cég energiaszolgáltatója volt, vagyis amely az üzem területén a fűtést és a villanyt biztosította. Ennek a cégnek az elmúlt években mindig körülbelül 300 munkavállalója volt, akikkel az energiaszolgáltatás fenntartásán dolgoztak. Náluk jelentették be most, hogy egy csoportos létszámleépítés során 150 főt el fognak küldeni.Magyar Zoltán szerint a tavalyi leépítések óta körülbelül ezer ember még mindig nem talált munkát. A júniusban elküldött 70 ember, majd a most bejelentett csoportos létszámleépítéssel elküldött körülbelül 150 ember tehát ehhez a munka nélkül maradt tömeghez adódik majd hozzá.Magyar szerint ezekkel a leépítésekkel az is baj, hogy a Dunarolling egyes karbantartási munkáinak felfüggesztésével a géppark állapotának leromlása felgyorsulhat majd. Elmondása szerint az ISD Power további 150 munkatársának leépítésével a cég alkalmatlanná válhat a vasmű energiaellátásának biztosítására. Ez ahhoz vezethet, hogy télen nem tudják majd fűteni az épületek egy részét, az azokban lévő berendezésekben pedig a hideg miatt maradandó károk keletkezhetnek majd. Ez elmondása szerint tovább rontja majd a vasmű maradékának eladási esélyeit.A szakszervezeti vezető szerint a most bejelentett csoportos létszámleépítés egyik oka lehet, hogy a kormány a korábbinál kevesebb pénzt szán a vasmű állapotmegóvására. A kormány ugyanis már hosszú ideje pénzt ad a vasműben működő cégeknek az iparbiztonsági veszély és a fenyegető környezetkárosodás elkerülésére, amit ők a gyakorlatban állagmegóvásra költenek. Erre az új kormány egy májusi rendelettel még egymilliárd forintot különített el, egy júliusi rendelettel ugyanakkor már csak 821 millió forintot.Június közepe óta kétszer is kerestük a kormányt a vasmű ügyében, de a feltett kérdéseinkre egyszer sem válaszoltak. Hétfőn ismét küldtünk kérdéseket a Gazdasági és Energetikai Minisztériumnak, illetve a Miniszterelnökségnek, ha reagálnak, közöljük. A vasmű dolgozóinak kálváriáját ebben a videóban mutattuk be:PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek