A Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. is közzétette 2025-ös pénzügyi számait. A cég a 2025-ös év után is méretes veszteséget jelentett, akárcsak 2024-ben, és valójában a Mohu minden lényeges üzletága elég rosszul teljesített. A pontos számok szerint a cég 450 milliárd forint körüli árbevétele valamekkora növekedést mutatott, de már az anyagjellegű ráfordítások is magasabbak a forgalomnál – írja a Telex.

Vagyis a tevékenység már a bérek kifizetése, az értékcsökkenés és a pénzügyi műveletek (kamatok) elszámolása előtt is veszteséges, 2025-ben végül mínusz 47,8 milliárd forint lett az adózott eredmény, ami nem sok javulást mutat a 2024-es 50,4 milliárd forintos veszteséghez képest.

A Mol-csoport úgy végzi ezt a nagyon veszteséges tevékenységet, hogy igazán kilátása sincs a veszteségtermelés elkerülésére. Ráadásul közben tőkét ad, beruházásokat hajt végre, vagyis más frontokon is bele kell tolnia pénzt a Mohuba.

Közszolgáltatás: 2012-es árakon

A lakosság ellátása, vagyis a közszolgáltatás 69,4 (2024: 68,4) milliárd forint adózott veszteséget jelentett tavaly. A Mol megörökölt egy olyan rendszert, hogy kis túlzással, ahány település, annyiféle szállítás, illetve díj működik az országban, egyvalami azonban közös: a díjakat a 2012-es szinten befagyasztotta a Fidesz-kormány. 1100 literes kukákig a vállalkozások is a közszolgáltatásban maradtak, vagyis a profitorientált cégek is a 2012-es árat fizetik.