Moldáv rendszámú járművek szenvedtek tragikus kimenetelű balesetet szenvedett péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében – tudta meg a 24.hu. A két egymást követő balesetben összesen nyolc külföldi ember vesztette életét.

Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte, hogy moldáv rendszáma volt annak a kamionnak, amely kigyulladt, miután egy munkagépnek ütközött, valamint moldáv rendszáma volt annak a kisbusznak is, amelyben heten vesztették életüket. Kérdésünkre elmondta még, hogy a két balesetben nyolc felnőtt férfi vesztette életét.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, péntek hajnalban 4 óra 30 perc körül munkagépnek ütközött egy teherautó az M1-es autópálya 114-es kilométerszelvényében, Győr közelében. A jármű ezt követően kigyulladt. A sofőr a helyszínen meghalt.

Nem sokkal később, 5 óra 10 perc körül a 113-as kilométerszelvénynél egy kisbusz nekiütközött egy, az előző baleset miatt forgalmi okból álló tehergépkocsinak. Ebben a járműben kilencen utaztak. Heten a helyszínen meghaltak, ketten pedig megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki a balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának.