Elaludhatott vezetés közben annak a moldáv kisbusznak és török kamionnak is a vezetője, amelyek gyors egymásutánban tragikus kimenetelű baleseteket szenvedtek péntek hajnalban az M1-es autópályán, Győr közelében. Értesüléseink szerint a kisbuszt vezető férfi kirepült a járműből, ennek ellenére – egyik utasával együtt – életben maradt. Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette lapunknak, hogy a kisbuszt vezető férfi a tragédia egyik túlélője.

Szűcs Brigitta, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte, az első balesetnek egy áldozata volt, a második balesetben pedig hét férfi veszítette életét.

Egy életveszélyesen megsérült férfit emelt szintű légútbiztosítás után lélegeztetve szállítottak bajtársaink a győri kórházba, egy férfi súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett, fájdalomcsillapítás, rögzítés után őt is kórházba szállították.

– mondta a szóvivő.

Rusznák András igazságügyi gépjármű szakértővel és a hatóságokkal kerestünk magyarázatot a nyolc halálos balesettel járó tragédiasorozat okaira.