Az MKIK, a Prohuman Zrt. és a Joint Venture Szövetség által szervezett rendezvényről a HVG számolt be, ahol Naderi Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy az alapkészségek megalapozását nem lehet későbbre halasztani, és azt sem várhatják el a munkaadóktól vagy a felnőttképzéstől, hogy pótolják a közoktatás hiányosságait.Az államtitkár úgy véli, hogy az alapkészségek megalapozása nem tud máshol megtörténni, mint a közoktatásban, ezt nem lehet megspórolni. Szerinte a digitalizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése nem csökkenti, hanem tovább növeli a meglévő kompetenciabeli különbségeket. Ha a tanulók nem rendelkeznek megfelelő alapokkal, a technológiai fejlődés inkább veszélyforrássá válhat, mint lehetőséggé. Különösen fontosnak nevezte a kritikus gondolkodás, az együttműködés és a problémamegoldó készség fejlesztését, amelyeknek hangsúlyosabban kellene megjelenniük az alapfokú oktatásban.Az államtitkár szerint a munkahelyeken is egyre nagyobb jelentősége lesz a soft skilleknek, vagyis a kommunikációs, együttműködési és vezetői kompetenciáknak.Stratégiai átalakítás jöhet a felnőttképzésbenNaderi Zsuzsanna arról is beszélt, hogy a szakképzés és a felnőttképzés átalakításához új stratégiai szemléletre van szükség. Ennek érdekében az államtitkárságon belül egy külön stratégiaalkotó egységet hoznak létre, amelynek munkájába piaci szereplőket és szakmai szervezeteket is bevonnának.A felnőttképzési rendszer több elemének újragondolását is szükségesnek nevezte. Ilyen a képzések tartalma, finanszírozása, valamint az adminisztratív terhek csökkentése. Felvetette az egyéni tanulási számlák bevezetésének lehetőségét is, amelyek segítségével a munkavállalók saját képzéseik finanszírozásához kaphatnának támogatást.Az államtitkár szerint a jövőben azok a cégek lehetnek sikeresek, amelyek tanuló szervezetként működnek, és képesek gyorsan reagálni a gazdasági és technológiai változásokra.Egyre kevesebben lépnek be a munkaerőpiacraA konferencián többen is a magyar munkaerőpiac előtt álló kihívásokról beszéltek. Zakor Sándor, a Prohuman igazgatótanácsának elnöke szerint évente mintegy 50 ezerrel többen hagyják el a munkaerőpiacot, mint ahányan belépnek.A szakemberek szerint a munkaerőhiány, a kedvezőtlen demográfiai folyamatok és az automatizáció egyszerre jelentenek kihívást a magyar gazdaság számára.Bozsonyi Károly, a KSH Kvantitatív Társadalom- és Gazdaságtudományi Kutatóintézetének igazgatója arról beszélt, hogy a helyzet akár súlyosabb is lehet a jelenlegi becsléseknél. Szerinte a problémát részben a felnőttképzésben részt vevők számának növelése és a termelékenység javítása enyhítheti.Nyitókép: Bruzák Noémi (MTI)Ezekben a megyékben a diákok inkább a szakképzést választjákVan olyan megye, ahol a diákok 65 százaléka tanul szakmát.
Nem lehet megspórolni az alapkészségek fejlesztését a közoktatásban, véli Naderi Zsuzsanna szakképzési államtitkár
Az együttműködés, a kritikus gondolkodás és az alkalmazkodóképesség olyan alapkompetenciák, amelyeket már a közoktatásban el kell sajátítaniuk a diákoknak – erről beszélt Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti szakmai konferencián.














