Hét óra alatt újulhat meg a Fidesz szervezete a párt szombati „munkakongresszusán”, lesz ami eltűnik, bővülhet az országos elnökség, de pártelnök-jelöltből idén is csak egy részvételére számít Havasi Bertalan kommunikációs igazgató.

Alapjaiban változhat meg a Fidesz szervezeti felépítése, megszűnhet a választókerületi rendszer és kibővülhet az országos elnökség is, valamint egy évre ismét elnökké választhatják Orbán Viktort a párt június 13-i, tisztújító kongresszusán – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden.Mint mondta, az esemény szombaton tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban és várhatóan délután ötig tart majd. A kommunikációs igazgató „munkakongresszusnak” minősítette az eseményt, és azt is elmondta, hogy bár nem lesz sajtónyilvános, a Hír TV tudósíthat majd róla, és Orbán Viktor, valamint a Fidesz Facebook-oldalán is közvetítik majd. Havasi szerint így a testületi beszámolóktól kezdve a vármegyei szószólók hozzászólásán át a tisztségviselők megválasztásáig minden nyomon követhető lesz. https://hvg.hu/360/20260609_a-fidesz-jovoje-orban-viktor-megujulas-ellenzek-valasztojogi-torvenyA tervek szerint a Fidesz kongresszusa alapszabály-módosításról dönt, amely alapjaiban megváltoztatná a Fidesz szervezeti felépítését – mondta el Havasi. A szervezete többé nem a választókerületekhez, hanem az önkormányzatokhoz igazodna: a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd – közölte a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy a megyei választmányok megyei elnököket választanak, akik automatikusan tagjai lesznek az új elnökségnek. A párt Országos Elnöksége jelentősen bővül, így a jövőben húsz megyei (illetve fővárosi) elnökből, az Országos Választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd. https://hvg.hu/itthon/20260605_uj-szervezeti-felepitesre-allhat-at-a-fidesz-valasztokeruleti-rendszer-helyett-az-onkormanyzatokhoz-igazodnak-majdMinden azért nem változik egy délután alatt: Havasi szerint egy évre újra pártelnökké választhatják – a tisztséget 1993-óta egy 2000 és 2003 közötti szünetet leszámítva folyamatosan betöltő – Orbán Viktort, aki várhatóan most is egyedüli jelölt lesz a posztra.A lehetséges alelnökök és a megyei elnökök személyéről még folyik az egyeztetés. Jelenleg a párt alelnökei: Kubatov Gábor, Németh Szilárd, Gál Kinga és Kósa Lajos.Havasi elmondása szerint egyébként Orbán Viktor éppen a Fidesz megújulását szolgáló „szakmai érdekvédelmi és munkacsoportok” alapításával foglalkozott. A Védvonal Czunyiné Bertalan Judit vezetésével már megalakult, megtörtént az „önkormányzati kabinet” újraalapítása, élén Navracsics Tibor volt miniszterrel és most zajlik a biztonságpolitikai műhely felépítése Vidoven Árpád irányításával – ismertette. Jelezte azt is: hamarosan létrejön a Fidesz Európa Klubja is, amin Bóka János, volt európai uniós ügyekért felelős miniszter dolgozik. Az Európai Parlament Patrióták Európáért pártcsaládjával pedig továbbra is Orbán Viktor építi tovább a kapcsolatokat, amihez június 17-én Brüsszelbe utazik. Aznap délután a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli kirendeltségén tart majd nemzetközi sajtótájékoztatót. https://hvg.hu/360/20260529_hvg-ner-fidesz-elszamoltatas-gyors-gazdasagi-elitcsere-allamositasNyitókép: HVG / Lakos Gábor