ÉLŐÉrkeznek a vendégek a Fidesz tisztújító kongresszusára 2026. június 13-án – Fotó: Huszti István / TelexÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak! Cikkünk folyamatosan frissül! 2023-ban tartott legutóbb tisztújító kongresszust a Fidesz, akkor újból Orbán Viktort választották meg pártelnöknek, és az alelnökök is ugyanazok maradtak.Valószínűleg most is a volt miniszterelnököt választják meg pártelnöknek, mivel ő az egyetlen jelölt a posztra.Az elnökség összetétele viszont változni fog, mert 28 fősre bővítik, bekerülnek a megyei elnökök és a frakcióvezetők is.A kongresszuson fogadhatják el a Fidesz új alapszabályát is, ami a választókerületek helyett az önkormányzati rendszerhez igazodik majd.A rendezvény 10:00 órakor kezdődik a Kongresszusi Központban és a tervek szerint 17:00 óráig tart.A Küldetés címet viselő röpiratban azt írja Orbán, hogy a vereségben „vastagon benne voltak” a saját hibáik is. Ezek között említett a „minden hosszú kormányzással együtt járó” hordalékot, a rosszul megvívott vagy nem vállalt csatákat, az ellenfél válasz nélkül hagyott politikai és technológiai újításait, a fiatalok és a közéjük épített úttorlaszok előtti tanácstalanságukat, a szuverenitás védelmére hivatott állami szerveink és szolgálataink gyenge teljesítményét.„Ám a döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt. Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség.”A volt miniszterelnök válaszolt a sajtó kérdéseire is, vele van régi-új sajtófőnökee, Havasi Bertalan is. A fideszes politikusok közül Takács Péter volt egészségügyi miniszter, Németh Zsolt országgyűléi képviselő, Bóka János volt európai uniós miniszter is már ott van a rendezvényen.A kongresszuson egy évre újra pártelnökké választhatják Orbán Viktort, aki várhatóan egyedüli jelölt lesz a posztra. A volt miniszterelnök kis megszakítással (2000-2003) 1993 óta vezeti a pártot. Új országos elnökséget is választanak, ami már 28 fős lesz. Az elnökség a 19 megyei és egy fővárosi elnökből, az Országos Választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd. A kongresszus 10:00 órakor kezdődik a Kongresszusi Központban, és a tervek szerint 17:00 óráig tart.Legutóbb 2023. november 11-én tartott tisztújító kongresszust a Fidesz. Akkor is Orbán Viktort választották meg pártelnöknek, Kósa Lajos, Kubatov Gábor, Németh Szilárd és Gál Kinga maradtak az alelnökök. Orbán három éve nindzsakormányról beszélt a kongresszuson, súlyos politikai küzdelmeket vízionált az EU-val Ukrajna és a „migránsgettók” miatt. Ez még bőven a kegyelmi botrány előtt volt, a kongresszus végén Varga Judit szelfizett a frissen újraválasztott Orbánnal és az alelnökökkel.Szelfi a Fidesz 2023-as tisztújító kongresszusa után – Fotó: Varga Judit / Facebook
Tisztújító kongresszust tart a Fidesz, Orbán Viktor az egyedüli induló a pártelnökségért
Indul a beígért nagy megújulás, három év után tart újra tisztújító kongresszust a Fidesz. Kiderülhet, hogyan képzeli el Orbán Viktor a beígért nagy megújulást. A kongresszuson új elnökséget választanak, aminek már 28 tagja lesz, a pártelnök viszont még egy évig biztosan Orbán lesz, mivel ő az egyetlen jelölt a posztra. Új alapszabálya is lesz a Fidesznek, ami a választókerületek helyett az önkormányzati rendszerhez igazodik majd.














