Alapjaiban változhat meg a Fidesz szervezeti felépítése, megszűnhet a választókerületi rendszer és kibővülhet az országos elnökség is, valamint egy évre ismét elnökké választhatják Orbán Viktort a párt június 13-i, tisztújító kongresszusán – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden az MTI érdeklődésére.

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint az esemény szombaton tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban és várhatóan délután ötig tart.

A kommunikációs igazgató szerint munkakongresszust tartanak, ami nem lesz sajtónyilvános, ugyanakkor az egész eseményt közvetítik Orbán Viktor pártelnök és a Fidesz Facebook-oldalán, valamint a Hír Televízió is folyamatosan tudósít az eseményről. Azt ígérte: a testületi beszámolóktól kezdve a vármegyei szószólók hozzászólásán át a tisztségviselők megválasztásáig minden nyomon követhető lesz.

Havasi Bertalan elmondta: a tervek szerint a Fidesz kongresszusa alapszabály-módosításról dönt, amely alapjaiban megváltoztatná a Fidesz szervezeti felépítését. A választókerületi rendszer megszűnik, a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd – közölte. A megyei választmányok megyei elnököket választanak, akik automatikusan tagjai lesznek az új elnökségnek.