Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!„A hídhoz vezető út egyik felüljárójának tartópillérénél súlyos betonozási hiba történt. Ami ennél is felháborítóbb: a kivitelező a hibás szakaszt egy hatalmas függönnyel takarta el, amely mögött »kozmetikai« javítások folynak ahelyett, hogy a szakmailag indokolt visszabontást és újraépítést végeznék el”– írta lapunknak Burai Béla mohácsi önkormányzati képviselő (VAN – Változást Akarók Nemzedéke), jelezve, hogy a város fideszes vezetésénél is felvetette a problémát. Leveléhez ezeket a fotókat mellékelte:Megkérdeztünk egy útépítésben jártas mérnököt, mennyire súlyosak a felfedezett hibák. Azt válaszolta, hogy a képeken felületi lokális leválások láthatók, amik valószínűleg betonérlelési hiba miatt következtek be. Komoly szerkezeti hibának, szakszóval fészkes betonnak számítanak, a beton ugyanis nem töltötte ki megfelelően a zsaluzatot. A hibák környezetét már levésték a javításhoz. Hozzátette, hogy a leválások a szerkezet teherbírását ugyan nem befolyásolják, de a betonvas fedése a korrózióvédelem miatt igen fontos.Az ügyben megkerestük a kivitelező Duna Aszfalt Zrt.-t is. Mint írták, „a kivitelezés során az alvállalkozó által vétett hibát 2026. május 18-án, a felület kizsaluzása során, öt nappal a betonozást követően azonosították a B05 jelű műtárgy (az épülő mohácsi híd kapcsolódó úthálózati felüljárójának) egyik hídfőjén”. Haladéktalanul megkezdték a hiba okainak vizsgálatát.A Duna Aszfalt szerint a fekete lepel (védőparaván) azért került fel, hogy a problémás felületek feltárása közben ne szóródjon szét a betontörmelék. Közölték: a vizsgálatok eredményei alapján egyértelművé vált, hogy az érintett szerkezeti elem gazdaságosan és biztonságosan nem javítható, ezért annak bontása és újjáépítése mellett született döntés. A bontást a következő hetekben elvégzik, ezután megkezdődik az új szerkezet megépítése. Az eset nincs hatással a projekt tervezett befejezési határidejére, tették hozzá.A mohácsi Duna-híd és kapcsolódó úthálózatának építkezésén a B05-jelű műtárgy (híd) egy kiemelt közúti híd, amely az 57-es főút és a budapesti út összekötő szakaszán, a 0+080,17 km szelvényben épül meg egy iparterületi út felett.Az eredeti tervek szerint 295 milliárd forintért épülő új mohácsi híd európai összevetésben is kiemelkedően drága és túlzó beruházás. Ráadásul a Fidesz-kormány egyik utolsó intézkedésként újabb bruttó 76 milliárd forinttal megemelte a projekt támogatását.Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterjelölt az Országgyűlés közlekedési és beruházási bizottság ülésén, kinevezés előtti meghallgatásán azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy mi alapozta meg a mohácsi híd szükségtelennek látszó bővítését.A hidat és a kapcsolódó alföldi úthálózatot a Duna Aszfalt építi. A mára nemzetközivé vált csoport a NER tizenhat éves történetének legfontosabb mélyépítő szereplőjévé vált, miután a 2015-ös Orbán–Simicska-szakítás után a Közgép elvesztette ezt a szerepet.Megkerestük a mohácsi önkormányzat vezetését, mi az álláspontjuk az ügyről, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Szerkezeti hiba miatt visszabontják az új mohácsi híd egyik betonelemét
Az úgynevezett fészkes betont a kivitelező fekete paravánnal takarta el a kíváncsi szemek elől, mint írták, azért, hogy ne szóródjon szét a betontörmelék.












