A Travel Teachers nevű utazási iroda szervezett utazásokat kínált Európa több országába. Az üzlet szépen prosperált, legalábbis a legutóbbi időkig így tűnt – olvasható a Blikk cikkében.
Az egyik károsult Zsuzsa és a családja például korábban Londonban is járt velük, ezért gondolta úgy, hogy a nyaraláshoz is az ő segítségüket veszik igénybe.
„Az utazás egyfajta karácsonyi ajándék volt, hiszen éppen december 23-án hirdették meg a görögországi Zákinthoszra szóló utat” – mesélte a nő. Eleinte minden rendben lévőnek tűnt, a legtöbb kommentben dicsérték őket.
Zsuzsáék mintegy 800 ezer forintot fizettek be az utazásra, ám a mai napig nem is értesítették őket hivatalosan arról, hogy valószínűleg másik helyet kell keresni a nyaralásra. Egy Facebook-csoportból tudta meg, hogy mialatt ők a nyarat tervezgették, az irodát a kormányhivatal eltiltotta a tevékenységtől, így május 1-jétől kezdődően nem szervezhetnek utakat.
Ezután egyszerűen csak eltűntek. Amikor hívtam őket, nem vették fel a telefont, végül sms-ben tudtunk kommunikálni.















