Elkapta a rendőrség azt a csalót, aki olyan balatoni ingatlanokat hirdetett és „adott ki” szállásként, amikhez semmi köze nem volt. Az elkövető balatoni szállásokat osztott meg közösségi oldalakon, az érdeklődők pedig rendre elküldték neki az előleget. Több sértett már csak akkor jött rá, hogy átverték, amikor nem találta a lefoglalt szálláshelyet a megadott címen – írja a rendőrség közleménye.A 44 éves férfi fő profilja az volt, hogy ingatlanokat, albérleteket hirdetett az interneten. Egy dolog mindegyik hirdetésben közös volt: a valóságban egyikhez sem volt semmi köze. Még a barátnője lakását is többször áruba bocsátotta, annak ellenére, hogy ott laktak. Amikor a párja nem volt otthon, megmutatta a lakást az érdeklődőknek, ha kellett, szerződést is írt a leendő albérlővel, és természetesen elvette a kauciót.Főleg albérleteket, nyári szálláshelyeket hirdetett, de néhanapján informatikai eszközöket is kínált. A pénzek beérkezése után viszont mindig elérhetetlenné vált. A budapesti férfi 2023 és 2024 között 4 millió forintot csalt ki áldozataitól.A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán 25 rendbeli csalás és 13 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozók lezárták az eljárást, és az iratokat megküldték az ügyészségre. https://hvg.hu/zhvg/20230617_balaton_balatonpart_topart_nyaralotelkek_zanka_balatonfenyves_lombar_gabor_balaton_szovetsegNyitókép: HVG / Fazekas István
Közösségi oldalakon hirdetett meg balatoni szállásokat a csaló, volt, aki helyszínen jött rá, hogy átverték
Még a barátnője lakását is többször „áruba bocsátotta.”













