Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin 1917-ben az októberi szocialista forradalom élére állt, megalapította a világ első kommunista államát, majd 1922-ben a Szovjetunió első vezetője lett. Alig 53 esztendősen hunyt el 1924-ben, két évvel az első agyvérzését követően. Aztán 1991. május 17-én gombává vált. Az történt ugyanis, hogy ezen a napon a leningrádi televízió Az ötödök kerék című showműsora, amelynek oknyomozó anyagait milliók nézték a haldokló birodalomban, egyórás interjút tett közzé egy Szergej Kurjohin nevű tudóssal, aki
azt állította, hogy Lenin évekig pszichoaktív gombákon élt, így aztán belőle is gomba lett.
A műsor házigazdája Szergej Solohov újságíró volt. Egy könyvekkel zsúfolt irodában ülve, amely intellektuális látszatot kölcsönzött mondandójának, Kurjohin fapofával vezette elő bizarr elméletének „bizonyítékait”. Bemutatott egy levelet, amelyben Lenin kifejtette, milyen jól érzi magát néhány gomba elfogyasztása után, majd rátért arra, hogy a Lenin egy páncélautó tetejéről beszédet intéz a forradalmi tömeghez című híres képen szereplő jármű oldalról úgy fest, mint a gomba föld alatti gyökérzete, amelyen állva maga Lenin a gomba szaporodásért felelős ún. termőteste. Az archív bejátszások mellett egy rövid interjút is közöltek egy biológussal, aki mindenről beszélt, csak éppen Leninről vagy arról nem, hogy az emberek gombává változhatnának.











