Az eleve nagybetegen megválasztott Konsztantyin Csernyenko halála után, 1985. március 11-én Mihail Gorbacsov lett a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetője. Főtitkári minőségében 1986. június 8-án látogatott először Budapestre felesége, Raisza Gorbacsov kíséretében, a ferihegyi repülőtéren Kádár János várta őket, a korabeli beszámoló szerint „a vendég kívánságára a fogadtatás a lehető legegyszerűbb formaságok között zajlik”.
A szovjet pártfőtitkár látogatása azonban úgy tűnik, nem mindenkiből váltott ki lelkesedést, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Facebook-bejegyzése szerint Gorbacsov érkezését megelőzően több fenyegetés is érkezett, V. és VI. kerületi postaládákban például röplapokat is találtak, amelyek a látogatás elleni tüntetésre és a szovjet politikus elleni terrorcselekményre szólítottak fel.
Ferihegyre három telefonhívás is érkezett, a III/II-es Csoportfőnökség június 4-ei napi operatív információs jelentésében azt írta, hogy „a »magyar fiatalok«, illetve a »magyar internacionalista fiatalok« nevében június 2-án este ismeretlen nők három alkalommal felhívták telefonon a MALÉV Ferihegy I. repülőtéren működő információs szolgálatát, és az alábbi fenyegető szöveget közölték:








