Ha a testi sebek be is gyógyulnak, a lelkiek sokszor jóval tovább velünk maradnak. Egy baleset után elsődlegesen a fizikai jólét miatt aggódnak a legtöbben, pedig a mentálisra is legalább ennyire fontos odafigyelni. Krausz Csillával, a TraumaAmbulancia Egyesület alapítójával beszélgettünk a kezdeményezése eredőjéről, saját balesetéről, fájdalomról és jóval nehezebben hegesedő lelki sebekről.
Csilla 2015 májusában szenvedett balesetet – olyan balszerencse volt ez, amelyből aztán sok nehézség árán végül erőt kovácsolt, saját tapasztalataiból építkezve született ugyanis később a TraumaAmbulancia.
Vendégségben volt, baráti társaságban, amikor egy kis hordozható bioetanol lámpa robbant fel. Az égő anyag Csillára került, ő pedig súlyosan megsérült.
Nagyon gyorsan történt minden, a kezemet az arcom elé kaptam, a szemem elé. Azt hittem, elugrottam onnét, de a férjem beszámolója alapján kiderült, hogy feldöntött a robbanás. Lelassult az idő, egy ezredmásodpercig azt hittem, megúsztam. Utána jött a felismerés, hogy mégse.
Először férje söpörte le róla az égő anyagot, aki maga is megégett, előbb egy kancsó limonádét öntött rá, majd slaggal locsolták. A kézfeje csúnyán megégett, a törzse is, a szemét viszont a kezeivel sikerült megóvnia. Mikor a mentő megérkezett, elaltatták, végig lélegeztetve vitték kórházba, ahol az intenzív osztályra került. A súlyos fizikai sérülések mellett azonban már itt foglalkoztatni kezdte a trauma lelki oldala is: másnap, mikor férje meglátogatta a kórházban, Csilla megkérte a balesetben érintett barátját, hogy szervezzen egy beszélgetést négyükkel, a férjével és a balesetnél jelenlevő két barátjával.
