Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyben külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.Magyarország 2010 utáni gazdasági modelljének legfőbb gyengesége nem a leglátványosabb gazdaságpolitikai kudarcokban rejlik, mint az infláció, az árstopok vagy a költségvetési hiányok, hanem a hosszú távú termelékenység és gazdasági növekedés alapjainak fokozatos eróziójában.Foglalkoztatás és beruházás, mint a növekedés motorjaiMagyarország 2010 utáni növekedési modellje nem teljesített különösebben gyengén. Lényegében egy extenzív növekedési modell volt, amely a kibocsátás növelését főként munka- és tőkeinputok bővítésével érte el, nem pedig ezek hatékonyabb felhasználásával. A modell korábban kihasználatlan munkaerő-tartalékokat mozgósított, ami erőteljes foglalkoztatásbővülést eredményezett.A beruházási boom szintén a modell szerves része volt, amelyet rendkívül kedvező külső feltételek támogattak, köztük az alacsony globális kamatkörnyezet, a bőséges likviditás és a jelentős EU-források beáramlása. 2010 és 2025 között a GDP-növekedés mintegy 80 százaléka a munka- és tőkeinputok növekedésével magyarázható, nem pedig a teljes tényezőtermelékenység (TFP) javulásával (1. ábra).A modell 2023-ra kifulladtMagyarország extenzív növekedési modellje 2023-ig működött, amikor is kifulladt. A foglalkoztatás bővülése nagyrészt megállt, ahogy a gazdaság közel került a teljes foglalkoztatottsághoz, miközben a beruházások 2022 után élesen gyengültek a külső finanszírozási feltételek szigorodásával.A modellnek egyre inkább termelékenységnövekedésre lett volna szüksége. Csakhogy a termelékenységnövekedés alapjai addigra meggyengültek: az emberi tőke, az innovációs képesség, valamint a munka és a tőke hatékony allokációja. A termelékenységi alapok gyengülése nem feltétlenül jelenik meg azonnal a megfigyelt termelékenységi adatokban. Valódi költsége fokozatosan jelentkezhet, a hosszú távú növekedési potenciál gyengülésén keresztül.1. ábra. A reál-GDP átlagos éves növekedése, valamint a TFP, a munkaerő és a tőke hozzájárulása, 2010-2025A kis gazdaságok hosszú távon termelékenységből élnekEgy kis, nyitott és erőforrásokban szegény gazdaság hosszú távú jóléte elsősorban a termelékenységnövekedéstől függ. Ehhez jól képzett munkaerő, magas színvonalú oktatás, hatékony intézmények, innováció, valamint a munka és a tőke termelékenyebb tevékenységek felé történő átcsoportosítása szükséges.Az elmúlt másfél évtizedben ezen alapok közül sok meggyengült. Az állam növekvő szerepvállalása a gazdaság egyes részeiben, valamint a versenynyomás gyengülése egyes ágazatokban hozzájárulhatott a kevésbé hatékony tőkeallokációhoz és a lassabb termelékenységjavító alkalmazkodáshoz. Ezek a gyengeségek egymást erősítik. A gyengébb oktatás csökkenti az innovációs képességet. A mérséklődő versenynyomás gyengíti a hatékonyságjavítás ösztönzőit. A kevésbé hatékony erőforrás-allokáció pedig aláássa a termelékenységnövekedést.Az emberi tőke gyengüléseA termelékenységnövekedést fenyegető mélyebb veszély Magyarország emberi tőkéjének fokozatos gyengülése, amelynek hosszú távú hatásai csak idővel jelentkeznek. Az iskolák régóta finanszírozási nyomás alatt állnak és a tanári pálya presztízse csökkent. Bár a tanári bérek az elmúlt években emelkedtek, ez a béremelés egy hosszú relatív lemaradási időszakot követett és nem oldották meg teljesen a tartós tanárhiányt, különösen a természettudományos és műszaki tárgyakban, ahol egyre kevesebb tehetséges fiatal választja a tanári pályát. A kihívás ezért nemcsak bérkérdés, hanem a szakmai presztízs, az ösztönzők és a pálya hosszú távú vonzereje is.Az iskola egyre kevésbé ellensúlyozza a családi hátteretAz oktatási rendszernek elvileg mérsékelnie kellene a családi háttérből fakadó különbségeket. Magyarországon azonban egyre kevésbé tölti be ezt a kiegyenlítő szerepet. Az oktatási eredmények jelentősen eltérnek a társadalmi-gazdasági csoportok között és a hátrányos helyzetű gyermekek továbbra is gyengébb esélyekkel rendelkeznek a felfelé irányuló mobilitásra. Társadalmi következményein túl ez jelentős gazdasági költséget is jelent. Egy erőforrásokban szegény gazdaság nem engedheti meg magának, hogy potenciális tehetségállományának jelentős részét alulhasznosítsa.Magyarország PISA-eredményei alapján olyan rendszer rajzolódik ki, amely kevés kiemelkedő diákot termel ki, miközben a társadalmi-gazdasági háttér az OECD-átlagnál jóval erősebben határozza meg az eredményeket. A családi körülmények Magyarországon a matematikai teljesítmény szórásának egynegyedét magyarázzák, szemben az OECD-átlagban megfigyelhető egyhatoddal. Az átlagos PISA-pontszámok így egy mélyebb problémát fednek el: egy olyan rendszert, amely nem képes kompenzálni a hátrányokat és rendszerszerűen alultermeli a magas szintű tehetséget.Több szakképzés, gyengébb hosszú távú készségekEzzel párhuzamosan az oktatáspolitika egyre inkább a szakképzést és az iparágspecifikus képzést helyezte előtérbe a szélesebb akadémiai és általános készségfejlesztéssel szemben, miközben több területen csökkent az államilag finanszírozott egyetemi helyek száma is. Ezt súlyosbította a tankötelezettségi korhatár 18-ról 16 évre csökkentése 2012-től, ami OECD-összehasonlításban szokatlan, és szembemegy az oktatásban való részvétel meghosszabbításának szélesebb nemzetközi trendjével.Ez a megközelítés rövid távon támogatja a feldolgozóipar munkaerőigényét, de egyben csökkenti is az alkalmazkodóképességet egy gyors technológiai változásokkal és a magasabb rendű kognitív készségek iránti növekvő kereslettel jellemezhető gazdaságban, különösen a mesterséges intelligencia korában.Az egyetemek térvesztéseA felsőoktatáson belül is láthatóak torzulások. A felsőoktatási irányítás egyes részei egyre centralizáltabbá váltak az alapítványi intézményi struktúrákon keresztül. Sok, alapítványi struktúrán kívüli állami egyetemen az akadémiai bérek továbbra is viszonylag alacsonyak más magasan képzett szakmákhoz képest. Az Erasmus- és Horizon-programok körüli bizonytalanság gyengítette a hallgatói mobilitást, a kutatási együttműködést és az európai tudományos hálózatokba való integrációt. Ezek a feltételek idővel rontják a kutatási teljesítményt, az akadémiai színvonalat és az akadémiai pálya vonzerejét.A fejlett gazdaságok tartós termelékenységnövekedése jellemzően erős kutatóintézményektől, nemzetközileg versenyképes egyetemektől és a magasan képzett munkaerő kitermeléséből és megtartásából táplálkozik.Gyenge egészségügy és elvándorlásAz emberi tőke nemcsak az oktatástól és a képzettségi szinttől, hanem a munkaerő egészségétől és megtartásától is függ. Magyarország egészségügyi rendszere régóta strukturális alulfinanszírozottsággal, egyenetlen ellátási minőséggel, gyenge prevencióval, hosszú várakozási időkkel, valamint a magán-egészségügyi ellátás növekvő szerepével küzd. Ezek a gyengeségek a népesség rossz egészségügyi állapotában is tükröződnek: a megelőzhető és kezelhető halálozás továbbra is jóval az EU-átlag felett van, miközben a várható élettartam jelentősen elmarad az EU-átlagától.A munkaerőre gyakorolt következmények közvetlenek: alacsonyabb munkatermelékenység, magasabb hiányzás és alacsonyabb munkaerőpiaci részvétel, különösen egy olyan öregedő társadalomban, mint a magyar. Sok fiatal magyar külföldön folytat felsőfokú tanulmányokat, gyakran bizonytalan visszatérési szándékkal, miközben jelentős számú munkavállaló hagyta el az országot. Ezek a folyamatok nemcsak a munkaerő létszámát, hanem összetételét is érintik. A nemzetközileg mobil munkavállalók gyakran a népesség termelékenyebb és alkalmazkodóképesebb részéhez tartoznak. Egy öregedő társadalomban ezek a trendek tovább gyengítik a hosszú távú növekedési potenciált.Gyengébb készségek, átlagos munkaerőpiaci illeszkedésA felnőttkészség-adatok aggasztóak. Az OECD 2022-23-as PIAAC felmérésében a magyar felnőttek az OECD-átlag alatt teljesítettek szövegértésben, számolási készségben és adaptív problémamegoldásban, az átlagos szövegértési és számolási teljesítmény pedig 2017-18 óta jelentősen romlott. Ez a visszaesés részben hazai készségképzési problémákat tükrözhet, de összefügghet a jelentős mértékű szelektív kivándorlással is. Ha a kivándorlók aránytalanul nagy része fiatal, mobil és viszonylag képzett, akkor távozásuk mechanikusan ronthatja a belföldi felnőtt népesség mért készségprofilját.Ez azt jelenti, hogy a gyengébb felnőttkészség-eredményeket nemcsak oktatási rendszerbeli problémaként, hanem tehetségmegtartási problémaként is kell értelmezni. OECD-eredmények szerint Magyarországon az átlag alatti felnőttkészségek nagyjából OECD-átlagos munkaerőpiaci készségilleszkedéssel párosulnak (2. ábra). Ez azonban nem megnyugtató eredmény: még átlagos illeszkedés mellett is komoly növekedési korlátot jelenthet, ha a rendelkezésre álló munkaerő készségszintje elmarad a fejlett országok átlagától.2. ábra. Felnőttkészségek és munkaerőpiaci illeszkedési problémák az OECD-ben – Forrás: Andrews Égert and de La Maisonneuve. (2025), Adult skills and productivity: New evidence from PIAAC 2023, OECD Economics Department Working Paper No. 1834.A torz erőforrás-allokáció a modell részévé váltGyengülő verseny, lassabb alkalmazkodásA versenynyomás a gazdaság több területén gyengült. Sok ágazatban, mint például a távközlésben, az energia- és bankszektorban, a piaci szerkezetet egyre inkább államilag támogatott tulajdonosi átrendeződések, szabályozási beavatkozások és a kormányhoz közel álló vállalatok növekvő szerepe alakította. Ilyen példa a Vodafone Hungary 4iG és a magyar állam általi felvásárlása, valamint az állam növekvő szerepe az energetikai közművekben. A kiskereskedelemben a külföldi tulajdonú vállalatok ágazatspecifikus adókkal és szabályozási nyomással szembesültek, miközben az ágazat egyes részeiben a tulajdonosi szerkezet is a kormányhoz közelebb álló hazai szereplők felé mozdult el. Az építőiparban a kormányhoz közel álló vállalatok aránytalanul nagy mértékben profitáltak a közbeszerzésekből, valamint olyan építési, területrendezési és engedélyezési döntésekből, amelyek kedveztek a politikailag bekötött fejlesztőknek.Ezek a folyamatok gyengítik a piaci versenyt, mivel a szabályozás, és a közbeszerzésekhez, hitelhez vagy közforrásokhoz való hozzáférés kevésbé semlegessé válik. Ilyen feltételek mellett csökken a piaci fegyelem, lassul az innováció és gyengül a munka és a tőke termelékenyebb vállalatok felé történő átcsoportosítása.Bővülő ipar, alacsony termelékenységi hozadékMagyarország az utóbbi időben egyre inkább az autóiparra és az akkumulátoriparra támaszkodott, állami támogatásokkal, infrastrukturális segítséggel és szabályozási rugalmassággal segítetve a külföldi multinacionális vállalatok bevonzását. Az ilyen külföldi működőtőke-beruházások rövid távon támogathatják a növekedést és az ipari fejlődést, de növelik az ágazatspecifikus sokkokkal, technológiai zavarokkal és geopolitikai kockázatokkal szembeni kitettséget is.A hosszú távú előnyök döntően attól függnek, hogy ezek az iparágak képesek-e jelentős hazai tovagyűrűző hatásokat létrehozni beszállítói fejlődésen, innováción, készségképzésen és technológiadiffúzión keresztül. Ehhez az kell, hogy a magyar beszállítók magasabb hozzáadott értékű feladatok felé mozduljanak, a vállalatok képesek legyenek befogadni és adaptálni a külföldi technológiákat, a munkavállalók átvihető készségeket halmozzanak fel és a hazai cégek innováljanak ahelyett, hogy pusztán alacsony költségű inputokat biztosítanának.Magyarország 2010 óta viszonylag mérsékelt TFP-teljesítménye arra utal, hogy a külföldi hátterű feldolgozóiparból származó termelékenységi nyereségek diffúziója a szélesebb hazai gazdaságba korlátozottabb lehetett, mint például Lengyelországban. Ha a külföldi hátterű beruházások gyengén ágyazódnak be a hazai gazdaságba, akkor a TFP-növekedéshez való hosszú távú hozzájárulásuk korlátozott marad. A termelési kapacitás bővül anélkül, hogy kellően erős hazai innovációs rendszer épülne ki a háttérben.A bankszektor is a torz allokáció csatornájává váltA pénzügyi szektorban is megjelentek a torz allokáció jelei, különösen az MKB/MBH Bank körüli átalakulások és a Gránit Bank politikailag kapcsolt tulajdonosi struktúrája kapcsán. Amikor a bankrendszert és a hitelallokációt egyre inkább politikai vagy kapcsolati megfontolások befolyásolják, a beruházási döntések kevésbé kötődnek a várt termelékenységhez és a hosszú távú hozamokhoz. Ez csökkentheti a gazdaság képességét arra, hogy a tőkét hatékonyabb és innovatívabb tevékenységek felé allokálja, különösen a magas növekedési potenciállal rendelkező ágazatokban. Növelheti a pénzügyi szektor kockázatait is, ha a hitelezés gazdaságilag gyenge projektek felé terelődik, amelyek később problémássá válnak.A lakástámogatások inkább az árakat hajtották fel, mintsem a kínálatot növeltékA lakáspiac is jól mutatja a nem átgondolt gazdaságpolitika következményeit. Az olyan programok, mint a csok, a babaváró hitel, az illetékmentességek és a támogatott hitelek jelentősen növelték a lakáskeresletet anélkül, hogy elegendő kínálatbővülést hoztak volna létre. Ennek eredményeként a támogatások jelentős része valószínűleg magasabb lakásárakban csapódott le. Magyarország ennek következtében Európa egyik legnagyobb lakásár-emelkedését tapasztalta (3. ábra) Ez nem csupán generációk közötti egyenlőtlenséget növeli és a fiatalab generációk számára nehezit meg lakástulajdon megszerzését, de a megnövekedett lakhatási költségek csökkentik a munkaerő mobilitását is.Kumulált változás a lakásárakban – Forrás: saját számítások OECD-adatok alapján.Megjegyzés: A reál lakásárak a fogyasztói árindexszel deflált nominális lakásárakat jelentik.A szabályozási bizonytalanság visszafogta a termelékenységetA politikai kiszámíthatatlanság tovább súlyosbította ezeket a problémákat. A gyakori ad hoc beavatkozások és a szabályozási bizonytalanság gyengítették a befektetői bizalmat és visszafoghatták a hosszú távú beruházási tervezést. Ilyen körülmények között a vállalkozói és vezetői erőfeszítések egyre inkább a szabályozáshoz való alkalmazkodás és a politikai kapcsolatok menedzselése felé tolódhatnak el a termelékenységjavító innováció és bővülés helyett.Elherdált uniós források: beruházás termelőkapacitás nélkülMagyarország az elmúlt másfél évtizedben rendkívüli mennyiségű EU-transzfert kapott, ami történelmi és nagyrészt megismételhetetlen lehetőség lett volna a gazdaság termelékenységi alapjainak megerősítésére. E források nagyságrendje mellett érdemben lehetett volna javítani az oktatás minőségét, a kutatási kapacitásokat, az intézményi hatékonyságot és a magánszektor innovációját, ezzel Magyarországot tartósan magasabb termelékenységi pályára állítva.A gyakorlatban e források jelentős részét rosszul allokálták. A korrupció által vezérelt projektkiválasztás a forrásokat olyan programok felé terelte, amelyeket inkább járadékkivonási potenciáljuk, mint gazdasági értékük alapján választottak ki. A projektek gyakran gyenge gazdasági lábakon álltak és rendszeresen túl voltak árazva. Az eredmény magasnak mért beruházási aktivitás lett, amely csak korlátozott mértékben növelte a tényleges termelőkapacitásokat.Mindez jelentős gazdasági költséggel jár. A közberuházások korrupcióját rendszerint kormányzási kudarcként tárgyalják, de termelékenységi következményei legalább ennyire súlyosak. Az olyan kiadások, amelyek növelik a mért tőkefelhalmozást anélkül, hogy javítanák az innovációs kapacitást, a technológiaabszorpciót vagy a készségeket, a felhalmozás statisztikai illúzióját hozzák létre. Úgy tűnik, Magyarország ebből a kivételes külső finanszírozási időszakból kevesebb termelőkapacitással kerül ki, mint amit a transzferek nagysága indokolna.Az extenzív növekedés korlátaiMagyarország egyes strukturális gyengeségei egyértelműen megelőzték az Orbán-korszakot, köztük az oktatási egyenlőtlenségek, az alacsony innovációs intenzitás, a rossz népegészségügyi mutatók és az egyes iparágaktól, például az autóipartól való függőség. A 2010 utáni növekedési modell azonban sok esetben inkább megerősítette, mintsem korrigálta ezeket a sérülékenységeket, miközben egyidejűleg gyengítette az intézményrendszert, amelyre ezen problémák hatékony kezeléséhez szükség lett volna.Az extenzív növekedés hosszabb ideig is képes tisztes nemzetgazdasági teljesítményt fenntartani, még akkor is, ha közben a háttérben folyamatosan halmozódnak az allokációs hatékonyság hiányosságai. Amikor azonban a munkaerő mozgósítása, a külső finanszírozás és az egyéb inputvezérelt növekedési források korlátosabbá válnak, a hosszú távú növekedés egyre inkább az oktatáson, az innováción és a hatékony erőforrás-allokáción keresztül létrejövő termelékenységnövekedéstől függ. Azok a növekedési modellek, amelyekben a korrupció, a járadékvadászat és a politikailag közvetített allokáció beágyazódott, kevésbé alkalmasak hosszú távon tartós termelékenységnövekedés létrehozására.