Ailsa Craig – Fotó: Andy Buchanan / AFPA curling nemcsak a téli olimpiát nézve, hanem úgy általánosságban is az egyik legkülönlegesebb sport, már abból a szempontból, hogy ez az egyetlen, amiben a kilőtt-elengedett eszköz pályáját utólag is lehet módosítani, épp ez a söprés célja.Ez viszont nem működhetne ilyen jól, ha nem egészen különleges köveket használnának a curlingben. Az olimpiai köveket évtizedek óta egyetlen, nagyjából tucatnyi alkalmazottal működő kis skót manufaktúra készíti olyan gránitból, ami a földön csak egy kis szigeten érhető el. Nem csoda, hogy a kövek darabja 325 ezer forint (750 font) is lehet.A Glasgow-tól délre található Mauchline-ban működő Kays Scotlandet 1851-ben alapították. A cég 1924 óta dolgozik együtt a téli olimpiával, és 1998-tól, vagyis amióta a curling már nem bemutatósportágként, hanem az olimpiai program állandó tagjaként jelen van, majdnem minden követ ők gyártottak és szállítottak az olimpiai játékokra.A kövekhez használt két típusú gránit egyetlen aprócska vulkanikus szigeten érhető el, a Clyde-öbölben található Ailsa Craigen. A sziget korábban üldözött katolikusok menedéke, a spanyol armada elleni védekezés egyik fontos pillére, börtön, valamint csempészek búvóhelye is volt. Ma már csak egy vár, egy világítótorony és egy régi kőbányához tartozó iroda romjai maradtak fenn a szigeten, ami teljesen lakatlan. Ennek ellenére nem volt teljesen elhagyatott, a szigetet évtizedeken át látogatták egy kis hajóval érdeklődők, turisták, amíg a hajó kapitánya meg nem halt 2025 októberében.Fotó: Andy Buchanan / AFPEmellett természetesen időről időre a Kays is felbukkan a szigeten, hogy újabb adag gránitot termeljen ki a curlingkövekhez. 1988-ban 210 tonna gránitot fejtettek ki, ami ezer kőre elég, 2002-ben összesen 1650 tonna, 2013-ban és 2020-ban pedig már 3000 tonna gránittal távoztak, de 2025 végén is volt egy gránitgyűjtő körük. A termelés növekedésének oka, hogy korábban egy másik bányából származó gránitot is használtak, illetve 2006-ig nem kizárólagos gyártói és beszállítói voltak az olimpiai curlingköveknek. A cégnek 2050-ig van egyébként bányászati engedélye, ám mivel még hozzávetőleg 680 millió tonna gránit található a szigeten, nem lesz gond az ellátással.Magából a gránitból egyébként kétféle kell, a zöld gránit adja a kő nagy részét, a kék gránit pedig azt a darabot, amin a jégen csúszik. Az előbbi minden más gránittípusnál rugalmasabb, azért használják ezt, mert így a kövek ütközésnél szó szerint lepattannak egymásról. A jéggel érintkező kék gránit pedig tulajdonképpen vízhatlan réteg, ezért annyira jó erre. Mindezt az Ailsa Craig-i gránit rendkívül finom szemcséssége teszi lehetővé, ettől lesz sűrűbb, mint a többi gránit, és ettől bírja ki az ütközéseket törések, repedések nélkül, ugyanakkor ettől lesz elég sima is a felülete a jégen csúszáshoz. Magát a két gránitdarabot egyébként a hajógyártásnál is használt epoxigyantával ragasztják össze, ezek után a curlingkő szinte elpusztíthatatlan, de ha szükséges, a Kays bármikor felújítja, akár húsz vagy több év használat után is.A curling története a 16. századra nyúlik vissza, a legrégebbi ismert curlingkő 1511-ből származik. A játékot eredetileg befagyott tavakon játszották, majd a skót kivándorlók terjesztették el mindenfelé. 1838-ban a Royal Caledonian Curling Club egységesítette a szabályokat, részben arra reagálva, hogy az egyre enyhülő telek miatt a sport kültériből beltérivé változott át.A Kays Curling egyik munkatársa formára csiszol egy gránitdarabot a skóciai Mauchline-ban, hogy a folyamat végén curlingkő legyen belőle – Fotó: Jeff J Mitchell / Getty ImagesA sport lényege, hogy a két csapat játékosai köveket csúsztatnak jégen egy célterület, a ház felé, miközben seprűkkel irányítják azok útját és sebességét. A cél, hogy a végén az adott csapat köve legyen legközelebb a ház középpontjához.Az irányításban kulcsszerepe van a seprűnek, de magának a jég kialakításának is. A milánó–cortinai olimpián kisebb sztár lett Mark Callan jégmester, aki hátrafelé sétálva spricceli meleg vízzel a jeget. Ezt nem véletlenül teszi: a jégre juttatott meleg víz apró jégcseppek formájában fagy meg, ezeken csúszik a nehéz kő, ami a teljesen sima jégfelülethez odatapadna. A söprést végző játékosok valójában ezeket a jégcseppeket olvasztják meg, így a kő tovább tud csúszni, illetve a kő mozgásának irányát is befolyásolni tudják azzal, ha csak a kő egyik oldalán olvasztják meg az apró jégdarabokat.Itt jön képbe a különleges Ailsa Craig-i gránit: a kőnek elég nehéznek kell lennie, hogy kibírja az ütközéseket, megtartsa azt a pályát, amire a lökő ember állította, miközben elég jól kell csúsznia ahhoz a jégen, hogy ezt a pályát befolyásolni lehessen a söpréssel. Erre pedig más gránit nem alkalmas.Egyébként meg így készülnek:(Források: The Guardian | CNN | The Athletic)
Egy curlingkő 325 ezer forint, és a földön csak egy aprócska szigeten lehet hozzá gránitot bányászni
Az olimpiai curlingtorna köveit egyetlen családi vállalkozás gyártja.













