Így éltünk itt címmel indított közösségi archívumot a NER tizenhat évéről két szociológus, Váradi Luca és Kohut Tamás. Személyes történeteket várnak arról, ki hogyan élte meg az Orbán-rezsimet. Megrázó emlékekből, veszteségélményekből nincs hiány.

„Azóta is minden alkalommal nehéz elindulni Bécsbe. Nehéz, mert valamelyik gyerek épp nem szeretné, hogy ne legyek ott, amikor elindul az iskolába (bölcsődébe, óvodába), vagy amikor kijön onnan. Nehéz, mert még mindig nem tudtam elfogadni, hogy ezt megtehették velem, velünk. És az én történetem a jéghegy kényelmes csúcsa ahhoz a rengeteg tönkretett élethez képest, ahol a NER visszafordíthatatlan károkat okozott, például azoknak, akik kiváló újságíró létükre Londonban mosogatnak, akik romaként nem tudnak szabadon költözködni a kitiltó rendeletek miatt, akik elveszítették a szeretteiket az egészségügy állapota miatt, akik az SZFE-n nem fejezhették be a tanulmányaikat, vagy akiket elbocsátottak a tanári állásukból, mert kiálltak magukért és másokért, és még rengetegen” – Váradi Luca szociológus a Facebookon osztotta meg, milyen hatással volt az életére a NER 16 éve, és különösen az, hogy a munkahelyét, a Közép-európai Egyetemet (CEU-t), ahol az előítéletekről kutat és tanít, Bécsig üldözték. Azóta kénytelen kétlaki életet élni, sokszor a gyerekeitől távol.Sokakhoz hasonlóan az öröm mellett ő is zavartnak érezte magát a Fidesz bukása után, sokféle érzelem kavargott benne, ezekről írt saját, nem nyilvános oldalán. Meglepetésére rengeteg reakciót kapott, sokan osztották meg a saját érzéseiket, veszteségeik történetét. Ez adta az ötletet Váradi Luca és Kohut Tamás szociológusoknak, hogy kutatóként kellene foglalkozniuk azzal, hogyan hatott az Orbán-rezsim az emberek személyes, mindennapi életére. Elindították az Így éltünk itt – közösségi archívum Magyarország 2010–2026 Politika a hétköznapokban című tudományos projektet, amelynek keretében személyes emlékeket és történeteket gyűjtenek a NER 16 évéről. https://hvg.hu/kultura/20260522_freeszfe-valasztas-utan-szfe-szinhaz-es-filmmuveszeti-egyetem-autonomia-rektor-szenatus-szabadsag-egyetem-ebx