A minőségi újságírás nincs ingyen, ezért építjük 2019 óta a digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy vannak olyan fontos témák, amelyeknek minél több emberhez el kell jutniuk. Cikkünket ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheti, fizessen elő a hvg360-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.2011-ben találkoztam először Simon Zsuzsi munkáival egy csoportos kiállításon az azóta megszűnt Demo Galériában: olyan helyszínekről készített éjszakai állóképeket, ahol korábban nőket erőszakoltak meg. Későbbi alkotásaiban is rendszeresen megjelenik a női tapasztalat, esetenként kiáltványszerű megfogalmazásban. Állt már meztelenül köztéren, kivilágított poszterállványban, fotózott flitterekkel és gyöngyökkel díszített, a kortárs divat szerint eltávolítandónak tartott testszőrzetet, közszemlére tett közelképeket saját, előnytelennek tartott testtájairól. Gyakorlatilag nincs olyan projektje, ami ne a női testképpel, a nők társadalmi szerepeivel, a rájuk nehezedő elvárásokkal és feladatokkal foglalkozna radikális feminista szemszögből.Diplomájának megszerzése óta másfél évtized telt el. Hogy ez a nemi szerepek társadalmi normáinak változásához rövid vagy hosszú idő, az kérdés, de tény, hogy ebbe az időintervallumba Magyarországon egy rezsim teljes térnyerése és bukása is belefért. Érdemes is azzal kezdeni a beszélgetést, hogy látja, mi változott ennyi idő alatt saját jól körülhatárolható tematikáját illetően? Düh, 2026, képernyőkép a videóbólSimon Zsuzsi„Az elmúlt évtizedben inkább a belső átalakulás került előtérbe” – válaszolja. „Az első kapcsolatomban verbális bántalmazás ért, ami alárendelt helyzetbe kényszerített, s ezt csak évekkel a kapcsolat vége után tudtam feldolgozni. A bántalmazó kapcsolatból és az elnyomásból való felszabadulás a feminizmus felé vitt, ami a művészetemben a női tapasztalatok, az egyenjogúság kérdései és a nők melletti kiállás formájában jelent meg. A Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán töltött éveim alatt a politikai helyzet és a művészeti közeg fokozatos ellehetetlenítése erősen aktivista irányba terelt. Részt vettem például a Ludwig lépcsőjén zajló demonstrációban is, valamint a Fidesz nőképe és a nőkre helyezett társadalmi nyomás hatására kezdtem el a Kormányváltásig Nem Szülök projekttel foglalkozni. Akkoriban az aktivizmus háttérbe szorította az alkotást, amihez csak a diplomázás után pár évvel később tértem vissza.”Bár az alkotó az említett, magánéletileg nehéz, és erős nyomot hagyó életszakaszon régen túl van, azóta is kitart az olyan témáknál, amelyek a nők társadalmi helyzetével foglalkoznak. „Én mindig magamból építkezem. Erről tudok hitelesen beszélni. Érzem a bőrömön azt, ahogyan a világ hat rám; művészileg mindig azzal foglalkoztam, amiben éppen vagyok. Ebbe a kutatásba vonok be másokat is, mert érdekel az is, hogy mások miben vannak.”Legújabb kiállításának témája a női erő, fizikai és átvitt értelemben is. „Mindig is éreztem erőt magamban, és ezt mások is látták bennem” – erősíti meg. „A sport régóta része az életemnek, de rendszeresen csak körülbelül három éve edzem. Az, hogy az edzéseken egyre nagyobb súlyokat tudok megemelni, határozottságot és magabiztosságot ad.” A kiállításban látható több, a női fizikumra és a testedzésen keresztül különféle női megélésekre szimbolikusan vagy direkt módon reflektáló videó is. A kiállításnak is címet adó videó, a Kitart, felemel, összetart esetében több nő közösen emel fejmagasság fölé egy férfit, majd ott kinyújtott karral tartják. Férfitartás, 2026, képernyőkép a videóbólSimon Zsuzsi„A tartás póz a konditermes élményeimből jön” – magyarázza az alkotó. „Amikor magam fölé emelek egy súlyt, nagyon elszántnak és erősnek érzem magam. Az anyagra készülésemkor azon gondolkodtam, hogy mit kéne megtartani? Aztán eszembe jutott, hogy egy férfi lehetne az. Sokszor láthatatlan marad, hogy a nők mennyi érzelmi, mentális és szervezési terhet visznek a férfiak helyett vagy mellett, erre utal a „mankeeping”, a feminizmus által behozott fogalom is. Általában magamat is bele szoktam rendezni a projektjeimbe, mert fontosnak tartom, hogy ne csak a képen kívül beszéljek, hanem én is kiálljak azért az ügyért, amit képviselni akarok.”Ez most is így történt: a kiállítás képein és a videókon az alkotó is megjelenik a többi résztvevő között, mintegy csapattagként.„Szerettem volna, hogyha az anyagban megjelenik a nőknél egymás támogatása is. A címadó videóban azt látjuk, hogy ha elfárad valamelyik nő a férfitartásban, akkor átveszi egy kívülről belépő nő, aki beáll az előző helyére. Ugyanakkor Vasinak – Vass Imre kortárs táncosnak, akit ebben a munkában látunk – be kell feszítenie, meg kell tartania magát ahhoz, hogy mi meg tudjuk tartani őt. Van egy egymásra hangoltság és bizalom is ebben az egészben, amit az egyenjogúság szimbolikájaként is érzékelek. Ha megvalósul az egyenjogúság, akkor én ezt így szeretném.” Kiállítási enteriőrBíró DávidA kérdésre, hogy hogyan találta meg a projekt többi résztvevőjét, Simon Zsuzsi megosztja az előkészület néhány fordulatát: „Igazából a kiállításra készülve először úgy gondoltam, hogy a férfikutatást próbálom visszahozni az életembe (korábban volt egy Alexandru című, a férfi testtel és férfiassággal foglalkozó fotósorozata – a szerk.), mert nagyon hasznos lenne a férfiak helyzetével is foglalkozni női szemmel. De az a tapasztalatom, hogy nőkkel sokkal könnyebb együttműködni. A munkáimat általában interjúkkal kezdem, ezekből a beszélgetésekből inspirálódom vizuálisan. A férfiakkal ez sokkal nehezebben működik, sokat gondolkodtam azon, miért. Valószínűleg azért, mert a beszéd és az érzelmek megosztása nem ugyanúgy része a férfiak működésének, mint a nőkének. Azt érzem, hogy komoly erő a nők közötti bizalom és az, hogy képesek őszintén beszélni az érzéseikről.Aztán arra gondoltam, hogy fizikailag erős nőkkel akarok foglalkozni, de rájöttem, hogy a női erő nem feltétlenül csak fizikailag jelenik meg, hanem a lelki része is nagyon sokat számít. A kiállításban azt nézem, hogy ezek hogyan függnek össze, egyáltalán összefüggnek-e, és ha igen, miként erősítik egymást.Kiírtam a Facebookra, hogy olyan lányokat keresek, akiket foglalkoztat a női erő – rendszeresen mozognak, és a lelki erejük is fontos nekik. Meglepetésemre nagyon sokan jelentkeztek. Húsz interjút készítettem lányokkal, ezeknek egy dramaturg által szerkesztett változata fejhallgatóban meghallgatható a kiállítás egy pontján. A lányok sok traumáról is beszámoltak. A kiállításban öt egyéni mozgást mutatok be fekete-fehér fotósorozatokon keresztül, az interjúalanyok életéből vett, esetenként emlékekhez kötődő mozgásformákkal, a Jane Fonda-féle aerobic-korszakot megelőző mozgásfázisokat bemutató kiadványok stílusában.”Jane Fonda világát is megidézi az egyik videó. A hétköznapok női élethelyzeteire – pakolás, bevásárlókosár vagy babakocsitolás – is épülő mozdulatokból építkező csoportos gyakorlatban résztvevők retró dresszeit és harisnyáit az alkotó és a kiállítás kurátora, Csatlós Judit vadászta le a Vintedről és a Temuról.„Nem volt könnyű a beszerzésük. Ezek a ‘80-as évekből való dresszek már nem nagyon vannak meg, ráadásul eleve elég rossz minőségűek voltak, idővel pedig szétesnek, elporhanyósodnak, a gumijaik kitágulnak vagy elszakadnak…” – osztja meg a kellékbeszerzés nehézségeit Simon Zsuzsi. Összetartás, 2026, analóg fotó barit papíron, alumíniumlemezre kasírozvaSimon ZsuzsiA kiállításban a témát többféleképpen fogalmazza meg: fotó, videó, installáció – ez utóbbi egy street workout eszköz, a kiállító tér közepére állítva. „Ennek a kondikultúrában, a Gym Culture-ben megtalálható eszköznek a szerkezete eleve izgalmas. Hogyha lemész egy konditerembe és körbenézel, vagy elmész egy felnőtt játszótérre, láthatod, hogy ezek felépítésében lehet bőr, fém, súlyok, szóval többféle anyag. Itt a kiállítótérben most az analóg fényképezőgéppel készült printeket is tartja.A fotó a fő médiumom. Gimnáziumban Halas István volt a mesterem, a tanárom. A videóval később, a munkám során kezdtem el foglalkozni, és idővel a művészetembe is bekerült. Sokszor érzem azt, hogy bizonyos gondolatokat vagy helyzeteket csak mozgóképen keresztül tudok igazán megmutatni.”Végül a kérdésre, hogy milyen volt az aznapi edzés, és hány kilót tud kinyomni, az alkotó elmondja: „ha guggolok, akkor jelenleg negyven-negyvenöt kilót, ha pedig egy olyan gépet használok, ami ülős, és a súlyt a comboddal nyomom ki, azon most 89 kilót. A hétköznapokban is nagyon hasznos a gyúrás, mert a videós munkámhoz sokszor kell állványt vinnem vagy kitartanom a kamerát karból, törzsizomból.”Nyitóképünkön: Felemelkedés, 2026, analóg fotó barit papíron alumíniumlapra kasírozva Fotó: Simon ZsuzsiA Kitart. Felemel. Összetart. című kiállítás Simon Zsuzsi május 29-ig látogatható a Kisterem Galériában, melynek a művészei közé tartozik.