Félévnyi emelés az alacsony nyugdíjaknál, 20 százalékos szja a másfél millió forintos jövedelmeknél – Surányi György így reformálná meg a költségvetést.

A Della vendége szerint összeomlott az államháztartás, ezért az új kormánynak figyelnie kell arra, hogy a tervezett intézkedéseit – például az adózásban – ne egyszerre akarja végrehajtani, hanem ütemezetten, több évre szétnyújtva.

Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint az is fontos, hogy a múlt örökségét – azokat a bizonyos csontvázakat, amelyek a szekrényből szoktak kiesni – a Tisza-kormány arra az időszakra számolja el, amikor azok keletkeztek. Ezzel tisztább képet lehet adni a piacoknak, hogy melyik kormányt milyen felelősség terhel, ami a startvonalnál sokat számít. Példaként a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank mérlegében megbújó tételeket említette, illetve az önkormányzatoknál felhalmozódott súlyos hiányokat.

Tudni kell, mi az, amit a múltból hozunk magunkkal, mert az új kormány szenvedheti el a piac büntetését

– mondta a műsorban.