„A kegyelmi kérelmet nem én írtam, nem én nyújtottam be, semmilyen lobbitevékenységet nem végeztem és semmilyen tisztességtelen, ügyvédi hivatás szabályaival össze nem egyeztethető lépést nem tettem K. Endre ügyében. A döntést pedig végképp nem én hoztam – kezdi bejegyzését Gaudi-Nagy Tamás. – Mint a Budapesti Ügyvédi Kamarában immár 28 éve tagsággal bíró egyéni ügyvéd védőként jártam el a felülvizsgálati eljárásban és más kapcsolódó eljárásokban. K. Endre feloldott a védői titoktartás alól az alábbiak közlése körében.”

Arról már 2024-ben írt a Népszava, hogy információik szerint a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon elnöki kegyelemben részesített igazgatóhelyettese, Kónya Endre képviseletében Gaudi-Nagy nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához. Akkor a korábbi szélsőjobboldali politikus sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta ezt az értesülést, és elzárkózott a nyilatkozattól.

Gaudi-Nagy gyurcsányozik a CÖF-fel együtt 2021-ben

Fotó:

Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA