Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd neve is előkerült K. Endre ügyében – írta meg a Népszava még 2024 februárjában. Akkor ez a cikk nem vert nagy hullámokat, most azonban a Magyar Péter által a kegyelmi ügyről szóló keddi rendkívüli sajtótájékoztatón elmondottakból egyértelműen következtetni lehet Gaudi-Nagy szerepére. Magyar azt mondta: „én magam nagyon szeretem a katalán építészetet”. A 2024-es cikkből kiindulva ezt a kijelentést egyértelműen össze lehet kötni Gaudi-Nagy Tamással.
Gaudi-Nagy Tamás
Fotó:
Németh Dániel/444
Az már az ügy kirobbanásának legelején világos volt, hogy nem Kónya írta a kegyelmi kérelmet, ezt maga Kónya mondta a 444-nek. „Nem én írtam a (kegyelmi) kérelmet” – fogalmazott. Arra is lehetett következtetni, hogy aztán a kérelmet Kónya felesége nyújtotta be. Kellett lennie azonban egy ügyvédnek, aki segített a folyamatban. Az is tudvalevő volt, hogy a bicskei igazgatóhelyettest a másodfokú eljárásban Zamecsnik Péter védte, ő azonban így nyilatkozott az ATV-nek: „A másodfokú eljárásban én képviseltem ezt az urat, a kegyelmi eljárásban nem, arról semmilyen információm nincs”.











