Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.Vitézy szerint az elmúlt évek vasútromboló politikájának egyik következménye az volt, hogy a MÁV képtelen volt kezelni a nyári balatoni szezon okozta forgalomnövekedést. A helyzet ráadásul a dunakeszi járműjavító összeomlása és a leállt IC-kocsi-fővizsgák miatt súlyosabb, mint az elmúlt években, a MÁV-nak jelenleg kevesebb üzemképes InterCity-kocsija van, mint akár tavaly vagy tavalyelőtt.A miniszter hangsúlyozta, hogy ezért azonnal lépniük kellett, és a legjobb gyors megoldás az volt, hogy a nyári szezonra tíz InterCity-kocsival segíti a MÁV működését az osztrák ÖBB. Ez nem oldja meg a magyar vasút minden problémáját, de a következő hónapokban életmentő lehet – írta.Ezzel párhuzamosan dolgoznak a tartós megoldáson, vagyis a teljes távolsági flotta megújításán, amit szinte a nulláról kell kezdeni, mert az erre vonatkozó tendereket Lázár János 2022 végén visszavonta. Vitézy szerint az osztrák vasúttal való tárgyalás már önmagában is jelentős fordulat a korábbi kormányzathoz képest, hiszen Lázár János mindent megtett azért, hogy a lehető legrosszabb viszony alakuljon ki az osztrákokkal.Idesorolta, hogy a volt miniszter 2023 novemberében azonnali hatállyal menesztette a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) osztrák vezérigazgató-helyettesét, és megpróbálta az osztrákokat kitolni a GYSEV-ből, amire válaszul az osztrák állam beperelte a magyar felet. „Az elmúlt években gyakorlatilag beszélőviszony sem volt a két fél között. Ezt sikerült most néhány hét alatt annyira helyreállítani, hogy már ilyen megállapodások megkötése is lehetővé vált” – tette hozzá Vitézy, aki a héten Magyar Péterrel és a kormány több tagjával Bécsbe is ellátogat. https://hvg.hu/gazdasag/20260519_vitezy-david-danyi-gabor-mav-vezerigazgato-helyettes