Miközben az idei életműdíjas élő legenda, Barbra Streisand egészségügyi okok miatt lemondta a cannes-i útját, Cate Blanchett készséggel állt rendelkezésre egy másfél órás beszélgetésre. Felidézte milyen volt nyolc éve a cannes-i zsűrit elnökként vezetni (az idén is itt van az akkori fődíjas Koreeda, valamint a 2018-as zsűri másik két gyönyörű színésznője, Léa Seydoux és Kristen Stewart), nosztalgiázott a Carolról, a Tárról és Woody Allenről. Újra elmesélte, hogy a Tár címében az ékezet egy budapesti gyógyszertár láttán jutott eszébe, majd egy felvidéki magyar újságíró kérdésére üzent a rendszerváltó magyaroknak is, elsősorban azt, hogy türelmesnek kell lenni és a kultúrában nem lehet egyik napról a másikra érezni majd az autokratikus rendszer leomlását. https://hvg.hu/360/20260204_cate-blanchett-interju-ascher-tamasrol-jim-jarmuschrolA nap másik jelentős magyar vonatkozása Nemes Jeles László negyedik, Moulin című filmjének bemutatója volt, amely ezúttal viszont francia nyelven, francia forgatókönyvből és francia sztárokkal készült. Ráadásul a címszereplő Jean Moulin tananyag az itteni iskolákban, és ahogy egyre tör előre a szélsőjobb Franciaországban, a nácik elleni hősies ellenállása relevánsabb, mint valaha. Nemes Jeles 11 évvel ezelőtt egyedülálló bravúrt hajtott végre, amikor a Saul fia elsőfilmként versenyprogramba került majd elnyerte a zsűri nagydíját. A két következő filmjéből (Napszállta, Árva) nem kért Cannes, ezért most pláne szép visszatérés, hogy karrierjének új, nemzetközi fejezetét is itt indítja, ráadásul egy olyan filmmel, amely a hozott anyag ellenére is magán hordozza rendezői stílusjegyeit és páratlan vizuális érzékét. https://www.youtube.com/watch?v=TZG9OD-dWksA podcast-tudósításban beszámolunk Adam Driver és Scarlett Johansson új közös filmjéről, a Paper Tigerről is, ami James Gray rendezései közül az első lehet, ami a cannes-i sikert Oscar-jelölésekre váltja. Hasonló sors várhat Javier Bardem újdonságára, a The Belovedra is, amelynek a története a tavalyi Érzelmi értékre emlékeztet, és Bardem legalább olyan emlékezetes a színésznő lányával emberien kommunikálni képtelen apaként, mint az idén a zsűriben helyet foglaló Stellan Skarsgard volt.Adam Driver és Scarlett Johansson a Paper Tiger című filmbenIMDbDíjakra ugyan nem aspirál, de azért jól szórakoztunk a világ leggyorsabban forgató rendezője címre pályázó Quentin Dupieux legújabb komédiáján (Full Phil), ahol először ő is nemzetközi sztárokkal dolgozott. Az idei fesztivál slágertémája az apaság, és ebben a 75 percesre nyújtott jópofa szkeccs-metaforában Woody Harrelson hízik a lányát alakító Kristen Stewart folyamatos zabálásától.A Full Phil azonban távolról sem volt a fesztivál legnagyobb WTF-élménye. Ez a titulus ugyanis egyértelműen Na Hong-jin koreai rendezőnek jár, aki féktelen akcióorgiával került be a versenyprogramba, és két hollywoodi sztárját, az Alicia Vikander–Michael Fassbender házaspárt gagyi CGI-földönkívüliként használta.Végül, de nem utolsósorban, a podcastben óriásit lelkendezünk idei legnagyobb felfedezésünk – és számunkra a fesztivál eddigi legjobb filmje – kapcsán, ami egy francia elsőfilm a Kritikusok hete mellékszekcióban. A La Gradiva egy nápolyi osztálykirándulás története, amelyben van fejlődéstörténet, társadalmi portré, finom humor, szívfacsaró drámai fordulatok és olyan fiatal színészek, akik pár éven belül a francia A-ligában és a fesztivál versenyprogramjában lesznek visszatérő vendégek.
Cate Blanchett a magyaroknak, Nemes Jeles László a franciáknak üzent
A cannes-i első hétvége hagyományosan a legzsúfoltabb és a legtöbb sztár ekkor teszi tiszteletét a vörös szőnyegen. Idén Cate Blanchett, Adam Driver, Kristen Stewart, Javier Bardem, Michael Fassbender és Adèle Exarchopoulos hozták el a glamúrt a Riviérára, de mégis többet beszéltünk egy csodás francia elsőfilmről, egy koreai agyba rúgásról és Nemes Jeles László magabiztos francia nyelvű bemutatkozásáról.













