„A stressz nem az, ami történik veled, hanem az, ahogyan reagálsz rá” – tartja a Selye Jánosnak tulajdonított egyik legfontosabb gondolat. Mai mindennapjaink rohanásában, amikor a modern világ stresszel kel és azzal is fekszik, érdemes megállni egy pillanatra, és megnézni, mit is köszönhetünk valójában Selye Jánosnak.A „nem specifikus” válaszAmikor Selye János az 1930-as években, még fiatal kutatóként a montreali McGill Egyetemen megfigyelte, hogy a különböző kísérleti behatásoknak kitett patkányok – függetlenül attól, hogy hidegnek, fertőzésnek vagy fizikai sérülésnek tették ki őket – ugyanazokat a tüneteket produkálják, valami olyasmit vett észre, ami felett az akkori orvostudomány elsiklott. Ez a megfigyelés vezetett a „stressz” fogalmának megalkotásához, amely ma már a köznyelv része, de eredetileg egy radikális élettani paradigmaváltást jelentett.Felfedezése tudományos szemléletváltást eredményezett: Selye kutatásai előtt az orvostudomány elsősorban specifikus okokat keresett a különböző betegségekre, ő azonban újító módon felismerte, hogy a testünk nemcsak a konkrét fenyegetésre (pl. baktérium, vírus vagy valamilyen sérülés, trauma) reagál, hanem egy univerzális védekezési mechanizmust indít be, hogy fenntartsa a belső egyensúlyt, az ún. homeosztázist. Ez adja stresszelméletének központi fogalmát, az általános adaptációs szindrómát (angolul General Adaptation Syndrome, röviden GAS) amely azt a háromlépcsős folyamatot (riadó szakasz, ellenállási szakasz, kimerülési szakasz) írja le, ahogyan a szervezetünk a tartós vagy intenzív megterhelésre, azaz a stresszre reagál.Selye bebizonyította, hogy a tartós terhelés – legyen az fizikai vagy érzelmi – közvetlen károsodást okoz a szervekben: a mellékvese megnagyobbodása, a csecsemőmirigy sorvadása és a gyomorfekély kialakulása mind a szervezet „túlhajszolt” védekezésének eredménye. Ezzel hidat vert a lélek és a test közé, tudományosan igazolva, hogy a mentális állapotunk közvetlen hatással van a fizikai integritásunkra, megalapozva ezzel a pszichoszomatikus orvoslást.Mit adott ez az orvostudománynak?Selye munkássága nélkül a modern endokrinológia, az immunológia és a kardiológia elképzelhetetlen lenne. Ő volt az, aki rámutatott a kortizol és az adrenalin kulcsszerepére: az orvosok ma már tudják, hogy a gyulladásos folyamatok, a magas vérnyomás vagy az autoimmun betegségek mögött gyakran a stressz-tengely (HPA-tengely) kisiklása áll. Selye elmélete tette lehetővé, hogy ne csak a tünetet kezeljük, hanem értsük a szervezet kimerülésének folyamatát is.A stressz mint az élet fűszereBár nevét gyakran a negatív hatásokkal azonosítjuk, ő maga hangsúlyozta: a stressz nem feltétlenül rossz. Bevezette az eustressz (jó stressz) és a distressz (káros stressz) fogalmát, ezzel pedig rávilágított, hogy az élethez igenis szükség van kihívásokra, az alkalmazkodási képességünk pedig fejleszthető. A modern rehabilitáció és a preventív orvoslás ma is erre az alapvetésre épít: a szervezet fizikai és mentális rugalmasságának, azaz rezilienciájának megőrzése a hosszú élet titka.Amikor ma relaxációs technikákat alkalmazunk, vagy amikor tudatosan figyelünk a munka–magánélet egyensúlyára, és amikor megértjük, miért betegszünk meg egy hosszú, feszült időszak utáni első szabadságunk alatt, Selye János elméletét éljük a gyakorlatban. Az ő munkássága és kutatásai adtak iránytűt ahhoz, hogy ne áldozatai, hanem menedzserei legyünk saját élettani folyamatainknak.Selye János öröksége sokkal több, mint egy orvosi definíció: ő mutatott rá arra, hogy az emberi szervezet nem egy gép, hanem egy dinamikus, folyamatosan válaszkész rendszer, amelynek teherbíró képessége, még ha fejleszthető is, véges, ugyanakkor feltérképezhető és leírható törvényszerűségek szerint működik.Selye János (1907–1982)1907-ben Bécsben született, gyermekkorát és iskolás éveit Komáromban töltötte (ma is itt található a nevét viselő egyetem). Orvosi diplomáját és doktori címét a prágai Német Egyetemen szerezte, de tanult Párizsban és Rómában is.1931-ben Rockefeller-ösztöndíjjal került az Egyesült Államokba (Johns Hopkins Egyetem), majd 1932-ben Kanadába, a montreali McGill Egyetemre költözött, ahol megkezdte úttörő kutatásait.1936-ban a Nature folyóiratban tette közzé híres rövid közleményét az „általános adaptációs szindrómáról”. 1945-től a Montreali Egyetem Kísérleti Orvostudományi és Sebészeti Intézetének igazgatója volt. Élete során több mint 1700 tudományos cikket és 39 könyvet írt. Legismertebb műve az 1956-os The Stress of Life (Életünk és a stressz).Világszerte az egyik legtöbbet idézett kutatóvá vált, számtalan díszdoktori címet és nemzetközi kitüntetést birtokolt. Bár 10 alkalommal jelölték Nobel-díjra, sosem kapta meg, amit a tudománytörténet az egyik legnagyobb mulasztásként tart számon. 1982-ben hunyt el Montrealban.Phytotec Hungária Bt. - HirdetésAz oldalon elhelyezett tartalom a Sedacur forte forgalmazója, a Phytotec Hungária Bt. megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.